Farkas Barbara: Kicsi-Tacsi kalandjai – Maszkban

Hossza: 4:06 perc

Felkelt a nap. Kicsi-Tacsi álmosan dugta ki orra hegyét a takaró alól.
– Ébresztő, Kicsi-Tacsi! – kiáltotta Anya-Tacsi – Ma reggel el kell mennünk az állatorvoshoz!
– Az állatorvoshoz?! De miért? – értetlenkedett Kicsi-Tacsi.
– Mert szurit fogsz kapni tőle!
– Szurit?! Én nem akarok szurit kapni! – Kicsi-Tacsi elsírta magát.
Olyan keservesen zokogott, hogy Anya-Tacsi alig győzte vigasztalni. Hiába dugta oda az orra hegyét, a kicsinye nem nyugodott meg, csak sírt tovább.
Anya-Tacsi így szólt:
– Tudom, hogy a szuri nem kellemes, de annál hasznosabb! Megvéd téged a betegségektől.
Mikor Kicsi-Tacsi úgy-ahogy megnyugodott, felöltöztek és elsétáltak az állatorvoshoz, Komon-Doktorhoz. A rendelő nem volt messze. Átszelték a Pipacsosmezőt, és már ott is voltak.
Komon-Doktor kedvesen fogadta őket. Szája előtt egy zöldes színű orvosi maszkot viselt, ami szinte az egész arcát eltakarta. Mikor Kicsi-Tacsi meglátta a maszkos orvost, hátrahőkölt.
Kicsi-Tacsi nagyon megijedt a maszktól, könnybe lábadt a szeme és újra sírni kezdett. Anya-Tacsi átölelte kicsinyét, aki teljesen belefúrta az arcát anyukája vállába, hogy ne is kelljen látnia a maszkos alakot.
– Minden rendben! Ő csak Komon-Doktor, hisz’ születésed óta ismered!
– De mi történt az arcával? – szipogta Kicsi-Tacsi.
– Maszkot visel, az takarja el az arcát! – felelte Anya-Tacsi kedvesen.
– Bizony, Kicsi-Tacsi, és tudod-e miért van rajtam ez a maszk?! Hogy megvédjelek téged a betegségektől! Nincs mitől félned! – az állatorvos ismerős hangjára Kicsi-Tacsi kibújt Anya-Tacsi öleléséből és a szeme sarkából Komon-Doktorra sandított.
– Tudod, Kicsi-Tacsi, lehet, hogy nem szép látvány a maszk, de nagyon rendes dolog a Doktor bácsitól, hogy ezzel is vigyáz másokra!
Kicsi-Tacsinak még kellett néhány perc, míg hozzászokott a maszkos alak látványához. Már nem sírt, de azért még tartotta tőle a távolságot.
Pedig a neheze még csak most jött!
– Oltásra jöttük, Doktor Úr! – mondta végül Anya-Tacsi és segített vonakodó kicsinyének fölmászni a vizsgálóasztalra.
Komon-Doktor lassan közelebb lépett. Mikor látta, hogy Kicsi-Tacsi nem ellenkezik, vizsgálni kezdte: meghallgatta a sztetoszkóppal, belenézett a szájába, és kesztyűs mancsával megnyomkodta a pocakját. Megállapította, hogy Kicsi-Tacsi teljesen egészséges, így megkaphatja az oltást.
Anya-Tacsi magához ölelte kicsinyét, miközben Komon-Doktor elővette az injekciós tűt és beadta Kicsi-Tacsinak a szurit. Kicsi-Tacsi sírva fakadt attól a pici szúró-csípő fájdalomtól, amit az injekciós tű okozott neki. Komon-Doktor leragasztotta az oltás helyét.
– Kész is! – állapította meg.
Erre Kicsi-Tacsi abbahagyta a sírást.
– Köszönjük szépen, Doktor Úr! Viszont látásra! – köszönt volna el Anya-Tacsi, de Komon-Doktor megállította:
– Várjatok! Van itt valami Kicsi-Tacsinak! – azzal átnyújtott neki egy orvosi maszkot. – Hogy otthon is tudjatok orvososat játszani!
Kicsi-Tacsi illedelmesen megköszönte, miközben átvette a maszkot.
Hazafelé menet Kicsi-Tacsi egyre csak nézegette, szimatolta a maszkot. Így közelről nem is tűnt olyan félelmetesnek. Végül rászánta magát és fölvette. A maszk szinte az egész arcát eltakarta, alig látott ki belőle.
– Na, hogy nézek ki, Anya-Tacsi? – kérdezte, majd hozzátette: – Most én is vigyázok másokra, hogy ne kapják el tőlem a betegségeket!
– Azt nagyon jól teszed, kicsinyem! – felelte neki Anya-Tacsi büszkén.