
Holló Éva Andrea: Túró Tamás története
2020.03.28.
Farkas Barbara: Kicsi-Tacsi kalandjai – Maszkban
2020.04.05.Hossza: 11:12 perc
Nekiindult mind a két csapat Rácegresiék nevetgélve, Pácegresiék veszekedve. Rácegresiék olyan vidámak voltak, hogy a nap is kisütött. Előbújtak az erdei állatok rejtekhelyükről. A nyuszik ugráltak a fűben, a pillangók repdestek körülöttük. A másik csapat akkora nagy zajt csapott, hogy az állatok szaladtak amerre csak tudtak.
Közben odaértek a tizenkét elágazáshoz. Előlépett az a fiú, aki tudja az első elágazást. A többiek megbíztak a testvérükben, ezért bátran tovább baktattak az úton. Hirtelen csönd támadt. A fiúk arcán félelem tükröződött. Sötétség borult az erdőre. Furcsa suttogások hallatszottak. A fiúk úgy féltek, hogy összebújtak. Valami elsuhant a fejük fölött. Félelmetes árnyékot vetett. Felnéztek, de nem láttak semmit. Ezért még jobban megijedtek. A fiúk tudták, hogy nem szabad megállni, ezért továbbmentek. Azt hitték, hogy elmúlt a baj, amikor előbukkant három félelmetes boszorkány. De a testvérek érezték, hogy nem akarják őket bántani. Ezért hát hangtalanul továbbindultak. Nem úgy, mint a másik csapat, akik olyan zajt csaptak, hogy a boszorkányok ezt támadásnak vették. Ezért ők is támadtak, ijesztgették őket, pókokat dobáltak rájuk, köpködték őket és félelmetes hangokat adtak ki. A fiúk hanyatt homlok menekülni kezdtek. Futott mindenki amerre csak látott, egyikük még a szerszámát is elhagyta. Közben Rácegresiék odaértek a második elágazáshoz és a második fiú megmutatta a helyes utat. Mentek tovább fütyörészve. Hirtelen egy óriási pókot vettek észre a fán. Nagyon félelmetes volt, mert nyolc szeme, és szőrös lába volt. Miközben el akartak osonni, észrevettek még tíz pókot. Erre a legidősebb megszólalt.
– Futás!
A fiúk futottak úgy, hogy lábuk sem érte a földet. Egyszer csak egy tisztáshoz értek. A tisztás közepén egy ház tűnt fel. A ház színes volt, csendes, körülötte virágok nőttek. A napfény átszűrődött a fákon és szépen megvilágította. A legkisebb fiú, azt mondta a testvéreinek.
– Menjünk be, ott adnak valami ennivalót!
A legnagyobb fiú óva intette testvéreit.
– Szerintem ne menjünk be. Lehet, hogy csak becsalogatnak.
A többiek azonban be akartak menni, így hát elindultak a házhoz. Mikor kopogni akartak, egyszer csak magától kinyílt az ajtó. A fiúk arcán döbbenet látszott. Ahogy beléptek a házba, egy nagy megterített asztalt láttak sok-sok finomsággal és tizenkét székkel. A fiúk azt hitték, hogy nekik terítették meg, így hát leültek. Amikor mindent megettek az asztalról, akkor kinyílt egy másik ajtó. Bementek a másik szobába és ott találtak tizenkét megvetett ágyat. A gyerekek olyan álmosak voltak, hogy lefeküdtek. Úgy aludtak, mint a bunda. Pácegresiék közben megérkeztek a pókokhoz. Ők nem voltak nyugodtak, hanem annyira megijedtek, hogy rögtön elkezdtek a szerszámukkal hadonászni, úgy, hogy egymást is eltalálták. Esze-veszett hadakozás közben a pókok jobbnak látták, ha elmenekülnek. Amikor fiúk észrevették, hogy elmúlt a veszély, veszekedni kezdtek. Kimerültek voltak mire az elhagyatott házhoz értek. Persze Rácegresiék megköszönve a háznak a szíves fogadtatást, addigra már tovább álltak. Pácegresiék berontottak a házba, még kopogni sem kopogtak. Hát, a ház sem volt velük nagyon kedves. Ők csak száraz kenyeret és vizet kaptak. Az ágyuk sem volt olyan kényelmes. Fáradtan és éhesen indultak tovább. Rácegresiék már a negyedik elágazásnál tartottak. Ott a fa mellett lábnyomokat pillantottak meg.
– Nézzétek csak! – kiáltott föl az egyik fiú – milyen lábnyom ez?
Mindenki csodálkozott, mert akkora volt hat lábujjal, hogy mind a tizenketten belefértek a lábnyomba. Ezek a lábnyomok sajnos arra vezettek, amerre nekik is menniük kellett. Egy rémisztő mocsárhoz értek. A hideg és sivár tájon mindenhol köd terjengett. A fákon nem volt levél, szürke és borús volt minden. A fiúk összeültek és tanakodtak, hogy hogyan jussanak át. Az egyik fiúnak eszébe jutott, hogy az öveket össze lehetne kötni. Jó ötletnek bizonyult, a végére lasszót kötöttek, és átdobták egy távoli faágra. A fiúk egyenként átkapaszkodtak és így átjutottak a túlsó partra. Szerencsésen megúszták a kalandot, mert nem találkoztak a mocsári szörnnyel. Amikor már az ötödik elágazásnál tartottak, segélykiáltást hallottak.
– A mocsár felől jön! – szólt az egyik fiú.
Rácegresiék futásnak eredtek, hogy megnézzék mi történt. Pácegresiék voltak a mocsárnál. Az egyik fiút a mocsárban egy óriási szörny fojtogatta. Rácegresiék rögtön odafutottak hozzájuk. Zajt csaptak a szerszámaikkal, hogy eltereljék a szörny figyelmét. Így a testvérei ki tudták húzni a szerencsétlent. Aztán mind a huszonnégyen futásnak eredtek. Az ötödik elágazásnál manók álltak az útjukba. Nagyon viccesen néztek ki. Piros sapkájuk volt, kockás ingük, és kantáros nadrágot viseltek. Nagy fejük, hosszú fülük meg nagy lábuk volt. Hárman voltak. Itt az erdő is vicces volt. A fák lombjai laposak és kék színűek voltak. A manók megszólaltak:
– Az erdőn úgy juthattok át, ha válaszoltok egy kérdésünkre.
A manók először Rácegresiékhez fordultak.
– Nem foghatsz meg, nem is láthatsz, ha akarod megtalálhatsz. Lehetsz felnőtt, lehetsz gyerek, veled is feleselek.
Rácegresiék szinte egyszerre vágták rá.
– Ez a visszhang! – felelték a fiúk és boldogan mehettek tovább.
Most Pácegresiék következtek.
– Mikor lehet a vizet szitában vinni?
Hát a testvérek meglepődve összenéztek.
– Ha kiöntjük a lyukakat! – válaszolta az egyik fiú. – Nem jó a válaszod! – fordult a fiúhoz a manó.
– Még egy lehetőségetek van a jó válaszra.
– Ha a víz nem folyna ki, akkor a szitában maradna. – szólalt meg az egyik fiú.
– Igen, igen – tanakodtak a többiek.
– Hát, ha megfagy a víz! – kiabálta be a legidősebb fiú.
– Ez a helyes válasz! – mondták a manók.
Így hát ők is nekiindulhattak a többi feladatnak. A két csapat sok kalandon ment még át, csipkedték őket a hangyák, segítette vándorlásukat egy kedves kígyó, és útjukat állta egy beszélő szikla. Volt olyan fiú, akinek eltűnt a szerszáma, volt, akinek tönkre ment. Az utolsó elágazásnál nagyon kimerültek voltak. Itt egy tündérrel találkoztak. Ő tanácsot adott a fiúknak, hogyan építsenek hajót.
– Ahhoz, hogy jó hajót építsetek, össze kell fognotok. Fogadjátok meg egymás ötleteit. Segítsetek egymásnak és sikerülni fog. – mondta a tündér.
Végül megmutatta a kivezető utat a partra. Nehézkesen indult a hajóépítés mindkét csapatnak. Rácegresiék bárkája szép volt és erős. Nekik sikerült biztonságos hajót építeni, amivel át tudnak kelni a tengeren. Pácegresiék csak tutajt tudtak építeni, mert valaki a szögeket hagyta el, vagy a kalapácsot vagy épp a kötelet. Nem volt biztonságos. Pácegresiék hamarabb indultak, mert nekik könnyebb volt a járművüket vízre ereszteni. A tutajuk azonban hamar kezdett szétesni, a kötél elengedett, a szegek kiestek és a tutaj süllyedni kezdett. Rácegresiék közben utolérték őket, és megengedték, hogy felszálljanak a hajójukra. Pácegresiék nagyon hálásak voltak, és tiszta szívből köszönetet mondtak. Így együtt mentek tovább. Egy vihar is lecsapott rájuk, de összefogtak, ezért átjutottak. Kimerülten és fáradtan értek partot. A várkapuhoz érve a fiúk ámulatba estek az óriási tornyoktól.
A dalt egyszerre énekelték, ami így kezdődött.
– Itt vagyunk mi mindahányan, engedj be a palotába…
A dal végéhez érve a kapu kitárult.
A fiúkat a legmagasabb toronyban fogadták, ahová egy manó kísérte fel őket. A bölcs maga elé hívatta őket. Az öregnek hosszú ősz szakálla volt. Így szólt hozzájuk:
– Idejöttetek hozzám, hogy választ adjak az élet titkára, de a válasz bennetek van. Az út idefele, egy próbatétel volt. Aki végigment rajta, az megkapta a választ. Az élet titka mindenkiben benne van, csak rá kell találni. Ha szereted önmagad, másokat is szeretsz, ha boldog vagy, másokat is azzá tehetsz, ha adsz, akkor vissza is kapod. Ha mosolyogsz, vissza mosolyognak rád, ha segítesz, neked is segíteni fognak.
A fiúk megköszönték a bölcsnek a választ. Az visszaútjukat a kedves tündér segítette, akivel az Óperenciás tengernél is találkoztak. Pácegresiék is megtapasztalták, amit az öreg mondott nekik. Ők is tudnak jók lenni, ha magukkal is kibékülnek. Mind a két csapat sikeresen hajtotta végre a feladatokat.
Ki így, ki úgy.