
A vitéz szabócska
2020.03.27.
Holló Éva Andrea: Túró Tamás története
2020.03.28.Hossza: 4:59 perc
Egy langyos márciusi reggelen Kicsi-Tacsi önfeledten játszott a Tacsiház kertjében. Anya-Tacsi mosolyogva figyelte kicsinyét. Apa-Tacsi a fák ágait metszette a kellemes időben.
Hirtelen szárnycsapkodás hangjai ütötték meg a fülüket. A kerítésre egy fekete, fényes tollú madár szállt le, akit a környéken csak Vészhozó Varjúként ismertek.
– Kár, kár, kár, hatalmas hóvihar közeleg! – újságolta. – Akkora hó fog esni, hogy ki sem tudtok majd mozdulni a házatokból! Kár, kár, kár! – azzal már repült is tovább.
Kicsi-Tacsi ujjongani kezdett örömében, mert nagyon szerette a havat. Anya-Tacsi és Apa-Tacsi egymásra néztek. Hitték is, nem is, amit a varjú mondott. Tanakodtak egy ideig, végül úgy döntöttek, jobb az óvatosság. Apa-Tacsi elszaladt a sarki boltba, és annyi ennivalót vásárolt, amennyit csak elbírt. Nem feledkezett meg a WC-papírról sem!
Egyre türelmetlenebbül várták, hogy kiderüljön, igaza lesz-e a varjúnak. Amikor végül az első hópelyhek táncolni kezdtek a levegőben, Kicsi-Tacsi is táncra perdült örömében. Kicsit ugyan furcsállta, hogy most esik a hó, épp, amikor már beköszöntött a tavasz, de ez nem akadályozta meg abban, hogy minden pillanatát kiélvezze a különös időjárásnak.
Anya-Tacsi, Apa-Tacsi és Kicsi-Tacsi együtt szánkózott és hógolyózott egészen addig, míg le nem ment a nap. Eljött az ideje, hogy eltegyék magukat holnapra.
Másnap reggel Kicsi-Tacsi első dolga volt, hogy szaladjon az ablakhoz megnézni a havat. De a fehér hótakaró eltakarta előle a kilátást! Igaza lett a varjúnak: se ki, se be!
Kicsi-Tacsi pityeregni kezdett a csalódottságtól. Ő bizony most azonnal ki akar menni és játszani akar odakint a hóban! De Anya-Tacsi leült mellé és miközben a hátát simogatta, kedvesen vigasztalni kezdte:
– Tudom, hogy nehéz ez most neked. Hamarosan újra kimehetünk, csak egy kicsit kell türelmesnek lennünk! És nézd csak, mennyi szép játék van idebenn is!
A szeretgetéstől Kicsi-Tacsi lassan-lassan megnyugodott és lelkesen kiáltott fel:
– Akkor bújócskázol velem?!
– Hát persze! – felelte az anyukája.
És addig bújócskáztak, fogócskáztak és ugróiskoláztak a lakásban, míg teljesen ki nem fáradtak.
A második napon Apa-Tacsi javaslatára bábokat készítettek és elbáboztak minden királyfis, királylányos és boszorkányos mesét, ami csak az eszükbe jutott.
A harmadik napon Anya-Tacsi lisztet, tejet és tojást tett az asztalra, majd Kicsi-Tacsival palacsintát kezdtek sütni. Mikor elkészültek, lekvárral, túróval, kakaóval töltötték meg a palacsintákat és hatalmas lakomát csaptak.
De a negyedik napon Kicsi-Tacsi búskomoran ébredt.
– Nézzük meg, ki lehet-e már menni! – javasolta és már szaladt is a bejárati ajtóhoz.
Ám ahogy Kicsi-Tacsi kinyitotta az ajtót, rögtön egy adag jéghideg hó zúdult a nyakába. A hótorlasz még mindig az ajtó tetejéig ért!
Kicsi-Tacsi lerázta magáról a havat. Épp, mint amikor egy jókora hógolyó talál el – gondolta. Megtetszett neki az ötlet és elkurjantotta magát:
– Hógolyózzunk!
Anya-Tacsinak válaszolni sem maradt ideje, mert egy hatalmas hógolyó találta el az orrát. Apa-Tacsinak sem kellett több! Ő is beállt hógolyót gyúrni. Hatalmasakat kacagtak játék közben.
De Kicsi-Tacsi nem érte be ennyivel:
– Építhetnénk hóembert is! – javasolta.
– Itt, a szoba közepén? Neeem! – rázta a fejét határozottan Anya-Tacsi. – Gyorsan elolvadna és minden csupa víz és hólé lenne tőle!
– Kérlek, Anya-Tacsi! – könyörgött tovább Kicsi-Tacsi. – Olyan jó móka lenne!
Ekkor Apa-Tacsi előállt egy mentőötlettel:
– Mit szólnátok, ha a fürdőkádban építenénk meg a hóembert!? Ott nem baj, ha elolvad, hisz lefolyik a lefolyón.
Anya-Tacsi végül beadta a derekát. Apa-Tacsi hozott egy sárga vödröt, abban hordta be a havat a fürdőszobába, ahol Anya-Tacsi és Kicsi-Tacsi lelkesen építette a hóembert. Végül sikerült az előtt elkészülniük vele, hogy a hó teljesen elolvadt volna. Kicsi-Tacsi nagyon boldog volt.
Közben kisütött a nap és meleg sugaraival olvasztani kezdte a hatalmas hótömeget odakint. A Tacsi-család a következő napokban még készített pár hóembert a fürdőkádban, ezzel is segítve a napocska dolgát. Hamarosan elolvadt az összes hó, és újra el tudták hagyni a Tacsiházat. Ezután az otthoni kaland után a szabadban töltött időt még értékesebbnek érezték, mint korábban.