TÜCSÖK JÁNOS

Hossza: 12:48 perc

Volt egyszer a világon két mester ember. Az egyik becsületes csizmadia, a másik pedig vargamester. Egy fedél alatt laktak az istenadták, mégis mindenben különböztek egymástól, csak egyben egyeztek meg: – a szegénységben; mindkettőnek lapos volt az erszénye, beleütött az istennyila!

Egyszer azt találja mondani a csizmadia a vargának:

– Hej, koma! mondanék én egyet, kettő lesz belőle: tegyünk szert pénzmagra!

– Csak az itt a bökkenő, felelt a varga, hogy én azt a mesterséget egyáltalán nem értem, de még

az apám se értette; mert ahogy jött a világra, úgy ment vissza, csupán két csizmadiatallérja volt, azt is nekem hagyta.

– Ej, dehogy nem értjük! válaszolt a csizmadia, olyan gondolatom támadt mint a peták! Ugye, van a bírónak jó öt lova?

– De van ám!

– No, ha van, azokat majd szépen elcsenjük s te komám kiviszed az erdőbe, ide meg ide, én pedig azalatt látogatóba megyek ő kegyelméhez, majd elpanaszolja ő nekem az egész dolog sorát rendjét, majd mondja ő nekem: hogy ennyit meg ennyit adnék annak az embernek, aki úgy szépszerével előadná a lovaimat, – én pedig állok elébe s mindazokra szóm és mondásom ez lesz: van nekem egy mágiás könyvem, melyből e széles világon történt minden dolgot ki lehet olvasni: tán bíróuram lovairól is szól az írás.

Úgy is lett. – Ellopták a bíró öt lovát; a varga kivitte azokat a megnevezett helyre, a csizmadia pedig a mágiás könyvet zsebre tevén, elballagott másnap a kárvallott bíróhoz.

– Adjon Isten jó napot, bíró komám uram!
– Fogadj Isten komám uram!
– Azt hallottam, hogy valami nagy szerencsétlenség érte komám uramat?

– Hej, ne is említse Tücsök uram! ellopták az öt lovamat!… szegény párák, milyen áldott jószágok voltak!… tudom azoknak sem lesz többet olyan gazdájuk mint én voltam!… szegény párák!… szegény párák!…

– Azt valami gazember cselekedte!
– Igazság szól ki Tücsök uramból, becsületes ember hogy is tette volna?!… szegény áldott

párák! Biz elhiheti kegyelmed, hogy annak, a ki előadná, nem sajnálnék tőle 300 forintot.

– Kétszer se mondja bíró uram, mert szaván fogom; tegnap találtam egy mágiás könyvet, ebben minden e széles világon történt dolgok meg vannak írva: hátha a kelmed lovairól is szól az írás, hátha nem alszik az ördög?!

– Hiszen, ha szólna, kelmedtől sem sajnálnám a háromszáz forintot, akár előre is kifizetném.

– Nem kell nekem előre, felelt a csizmadia, majd csak akkor, ha előlesznek a lovak.

Ezzel kiveszi Prücsök János a köpönyege zsebéből a mágiás könyvet, felnyitja s elkezd belőle handrikálni ilyeténképpen: ha a szálason lemegyünk, a fenéken fel, nagy hegy alatt kis dombon egy sugár cserfához van kötve mind az öt lova kegyelmednek. Ez van szórul szóra ákom-bákom betűkkel a mágiás könyvben megírva, a ki nem hiszi, im olvassa, – de szerencsére senki sem tudott olvasni. – Elhitték.

Itt kimegyen az erdőre egy sereg ember botokkal, baltákkal, vasvillával fölfegyverkezve, hol is a mondott s nevezett helyen már messziről meglátják a bíró öt lovát egy sugár cserfához kötve, mellette pedig egy bujnyik kinézésű ember tartotta a kötőfékeket; ez pedig nem volt senki egyéb, mint a varga.

Még messziről rá kiabálnak: megállj gazember… megállj huncut… ilyen, amolyan lókötője!…

No, persze a zsiványképébe felöltözött vargának is volt annyi esze, hogy megállott: azért illa

foré, nád a kert!… persze ezeknek is volt annyi eszük, hogy nem vették űzőbe a vargát, csak-

hogy a lovak megvannak!

Itt nagy hírrel haza vezették a lovakat, Tücsök Jánosnak pedig kifizették a háromszáz forintot, még ráadásul meg is köszönték.

Itt hire futamodik Tücsök Jánosnak, hogy itt meg itt ebben a faluban lakik egy híres jós, ki a sátánnal cimborál, a hazajáró lelkekkel szövetkezik, a kopogó szellemekkel pedig ép’ barátságot kötött s ezek szereztek neki egy olyan mágiás könyvet, hogy abban minden, de minden a széles világon történt dolgok ákom-bákom betűkkel be vannak írva; – úgyannyira elterjedt a híre, hogy magának a királynak fülébe is eljutott, pedig ép’ ekkor veszett el a királynénak legkedvesebb arany jegygyűrűje, pedig ez napságtól fogva a királynénak se’ étele, se’ itala, hanem egyre sír-rí s naponta három kendőt is szárítgatnak utána, hogy szinte beteg bele.

A királynak se’ kellett több, hogy meghallotta az ország-világra szóló jóst, üveges aranyos hintót – elöl kocsis, hátul huszár – parádésan küldött érte.

Megáll Tücsök János háza előtt az aranyos hintó, s a huszár jelenti alásan hogy mi járatba

van. Váltig szabadkozott Tücsök János, gondolván hogy most rákerül az ebharmincadjára,

hogy neki ilyen meg ilyen sok váltómunkája van… hogy ő nem mehet… hogy elvesztette a

mágiás könyvet, e nélkül pedig oda minden tudománya; de mind ez nem használt semmit, mert hogyha a hires Tücsök János nélkül visszamernek térni a rezidenciába, fejük vesztése alatt volt kiadva a parancsolat. Mit volt, mit tenni, vagy akart vagy nem, elvitték Tücsök János uramat, ki keserves könnyhullatások között vált meg kedves élete párjától és kedves komájától, s még a testamentumát is megírta, hogy már neki így lesz vége, úgy lesz vége.

Mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen, hetednapra elértek a rezidenciába s bevezették Tücsök Jánost a király elébe. Szegény Tücsök Jánosnak vagy volt melege, vagy nem, de most az egyszer saját véres verejtékében fürdött meg, annyira folyt róla az izzadtság. De mégis a mennyire, annyira vigyázott magára s három napot kért a királytól gondolkozásra. A király megadta neki a három napot, meg ha még harminchármat kért volna is, csakhogy aztán a gyűrű meg legyen.

Itt Tücsök János soha világ éltében nem volt oly nagy úr, mint most; bevezették a fehér

szobába, de jobb szeretett volna ő otthon a tőke mellett ülni, mint azon a bársony széken,

aranyos kanapén, – mert egészen a búbánatnak adta magát, úgyannyira hogy se’ étele, se’ itala, s hármat is rántott a nadrágszíján, de az mégis bő volt.
Közbe légyen mondva, a királyné legkedvesebb jegygyűrűjét hárman lopták el: az inas, a

kukta meg a szakács.

Itt elkövetkezik a dél is; Tücsök még mindegyre búsul, azt sem tudja, hogy hányadán van az

idő, pedig már felterítették a puszpángfa asztalra az aranyabroszt, aranyabroszra cintányért tettek, mellé ezüstkanalat, négyágú villát és szarvasnyelű kést, – de mondom, jobb szeretett volna ő otthon abból a négy krajcáros cseréptányérból fakanállal bablevest enni, mint ezt a

parádét.

Beviszik az első tál ételt s ez volt a fekete leves. Ép az az inas vitte be, a ki részes volt az aranygyűrű ellopásában.

Prücsök János föltette magában, hogy megszámlálja az ételeket, – azért mikor az inas letette a

fekete levest a puszpángfa asztalra, azt találja mondani az ételnek: itt jön már az első.

Az inas se’ holt, se’ eleven nem volt; azt gondolta, hogy neki mondja, hogy itt jön már az első, a ki a gyűrűlopásban részes volt; – de mégis valahogy, mint a részeg kiténferedett a szobából.

Alig ér ki az inas a szobából, alig nyitja be a konyha ajtaját, már ketten is kérdik, a kukta meg a szakács, hogy mit mondott a híres jós.

– Jaj, ne is kérdezzétek, végünk van, már tudja, de, hogy is ne tudná mikor jós, hogy mi

hárman loptuk el a királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűjét!

– De nem azt mondom én, mondja a kukta, hanem azt: eredj be te szakács, hát neked mit mond?

Bemegyen a szakács, beviszi a második tál ételt s leteszi a puszpángfa asztalon levő arany-

abroszra.

– Itt jön már a második, mondja Tücsök János az ételnek, a szakács pedig azt gondolta, hogy neki mondja, se holt se eleven nem volt, csak, mint a részeg kitántorgott a fehér szobából.

Alig ér ki a szakács a fehér szobából, alig húzta be a lábát a konyha küszöbjén s tette be az

ajtót maga után, midőn ketten is kérdezték egyszerre: mit mondott?

– Jaj, ne is kérdezzétek, azt mondta mit neked mondott, itt jön már a második.

– De nem azt mondom én, felelt az inas, hanem azt: eredj be te kukta, hát neked mit mond?

Bemegyen a kukta a fehér szobába s leakarja tenni a harmadik tál ételt a puszpángfa asztalon

levő aranyabroszra, midőn megszólal Tücsök ilyeténképpen:

– Itt jön már a harmadik.

A kukta se’ holt se’ eleven nem volt, kiejtette a cintányért a kezéből s térdre esett Tücsök János előtt.

– Kegyelem, grácia! mink loptuk el a királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűjét, én, meg az

inas, meg a szakács.

Az inas meg a szakács ott füleltek a kulcslyuknál s mikor látták, hogy a kukta mindent be-

vallott, ők is berohantak a fehér szobába, letérdepeltek Tücsök előtt s kegyelmet, gráciát kértek a fejökre; – de elébb a királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűjét letették a puszpángfa asztalra.

Végre megszólalt a szakács mint a ki köztük legidősebb volt s így legtöbb esze is volt, ilyeténképpen:

– Ha jós úr szépszerével úgy eltudja simítani a dolgot, hogy az egészből semmi se’ légyen: itt

van parolás tenyerem, hogy azonnal lefizetek háromszáz forintot.

– Én is adok, én is adok háromszáz forintot, mondják ketten is egyszerre, az inas meg a szakács.

138

Tücsök János pedig majd kibujt a bőréből örömében; elfogadta az ajánlatot s előre fel is vette

a 900 forintot.

Mikor Tücsök János a pénzt zsebre tette, hozatott a kuktával egy fehér cipót, lisztet és vizet.

Ezeket aztán ő összekeverte s a királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűjét beledagasztotta. Az

ablak alatt ép’ ott legelészett egy nyáj pulyka, kapja a lelkit, lehajítja közéjük a tésztát s benne

a királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűjét, – hát látja, hogy azt a legnagyobb kanpulyka kapta

fel.
Most bezzeg hívást se várt Tücsök János, hanem egyenesen berontott a királyhoz.
– No felséges uram, tudom már hogy hol van a királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűje! – Ugyan úgy-e?… hát hol van?

– Hát ezelőtt mintegy két héttel, a mikor a királyné imádkozni ment a rezidencia udvarán keresztül, akkor vesztette el legkedvesebb aranyjegygyűrűjét s felségednek egy állatja nyelte el: azért ha nem sajnálja felséged attól az állattól megvállását, még most is ott van a zúzájában.

– Ha csak egy zúzás állat s melyik légyen az?
– Az a nagy kanpulyka, mely a nyájat vezérli az udvaron.
– Ha csak egy kanpulyka!… Hej, pulykák legfőbb pásztora állj elő!

Előáll a pulykák legfőbb pásztora s a király kiadja neki a parancsolatot: hogy a legnagyobb kanpulykát meg kell fogni, a fejét tőkére tenni, éles baltával levágni s aztán a zuzáját szépen kivenni, cintányérra téve behozni.

Megfogják a legnagyobb kanpulykát, fejét a tőkére teszik s elvágták az éles baltával, a zuzáját

pedig szépen kivették, cintányérra tették s úgy vitték be a király elébe.
Tücsök János pedig a kanpulyka zuzáját csillagos bicskájával kétfelé hasította s ime! kigurult

belőle a király lábaihoz a királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűje.

Felkapja a király az aranygyűrűt s egyenest beszaladt a feleségéhez, ki a jegygyűrű utáni

bujában betegen feküdt s tizenkét szobaleányával együtt éjjel-nappal siratta keserves könnyhullatásokkal.

A királyné alighogy megpillantotta legkedvesebb aranyjegygyűrűjét: azonnal jobban lett; kiderült szomorú orcája s tündökölt mint az a fényes nap az égen.

Tücsök Jánost pedig az asztalhoz ültették, még pedig az első székbe s megvendégelték úgy,

hogy míg él sem felejti el.

Mikor ez a nagy vendégség is meg volt, három zsák pénzt mértek ki a számára s úgy küldték

vissza a maga falujába. Magát pedig üveges-aranyos hintóba ültették, melyet hat seregélyszőrű

paripa vontatott, bent pedig a hintóban Tücsök János oldala mellett ült az ország-király tanácsosa.

Mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen s már egy jó darabot magok után hagytak, mikor eszébe jut az ország-király tanácsosának, hogy meg kellene tréfálni ezt a híres jóst, hogy vajon olyan nagy-e a tudománya mint a milyennek ország-világ híreszteli?

Azért leszállott az aranyos-üveges hintóból s ép’ a szemügyébe akadt egy prücsök, melyet aztán fölvett s a markába szorított.

Mikor aztán visszaült az aranyos-üveges hintóba, azt kérdi a híres jóstól:

– No jós uram, ha oly híres ember kelmed, hát mondja meg, hogy mi van az én markomban?

Tücsök János csak gondolkozik, csak gondolkozik, de sehogy sem jöhetett a nyitjára, hogy valjon mi lehet az ország-király tanácsosa markában, egyszer csak felkiált:

– No, te Tücsök vagy most kínban!

– Kitalálta kegyelmed, felelt az ország-király tanácsosa, csakugyan Tücsök.

Ezzel kinyitván markát, a szegény Tücsök kiugrott a tarlóra.

Így szabadult meg Tücsök János, így nem vallott szégyent!

Végre elértek abba a faluba, a hol Tücsök János lakott s leszállították az aranyos-üveges

hintóból. Ő aztán bement a házába, az ország-király tanácsosa pedig vissza a rezidenciába.

Így lett Tücsök Jánosból gazdag ember; de azért a komájáról sem feledkezett meg, mert a három zsák pénzt kétfelé mérték; feleközepét kapta a varga, feleközepét a csizmadia.

Hívták Tücsök Jánost még azután is számtalan sok helyre, de volt esze nem menni, ha mindjárt a római pápa hivatta volna is, pedig az már csak nagy úr! mindenkinek csak azt felelte: hogy a királynál jártában elvesztette a mágiás könyvet s vele együtt elveszett a tudománya is, a hol pedig nincs, ott ne keress!!