A PÖTTYÖS BÖGRE

Hossza: 9:11 perc

Egyszer volt, hol nem volt, valahol városokon innen és túl, volt egyszer egy szép, kertes ház. Itt éldegélt Panka, édesanyjával, édesapjával és nagymamájával. A kislány mindent megkapott, amire csak vágyott. Testvérkéje nem volt, s mivel a családnak nagyon jól ment sora, egy szem gyermeküket rengeteg szép dologgal halmozták el. Amint valamit megkívánt, rögtön teljesítették. Most is sugárzó arccal lépegetett szülei mellett, újonnan kapott Barbie-s bögréjét magához szorítva.

– Szeresd nagyon, meglátod, milyen finom kakaót ihatsz majd belőle! – mondta kedveskedve édesanyja.

Míg nappal az emberek hangjától volt zajos a ház, éjszaka a tárgyak elevenedtek meg.

A konyhában, a polcon gubbasztott egy pöttyös bögre, szomorúan nézte, ahogy Barbie illegeti magát mellette.

– Miért vagy olyan levert? Rossz rád nézni – kényeskedett Barbie.

– Majd megtudod, ha rád is az a sors vár, mint rám!

– Miről beszélsz? – kérdezte Barbie meghökkenve.

– Panka már nem szeret, nem kellek neki, nincs rám szüksége.

– Persze, mert lógatod az orrodat, kinek van kedve ilyen bögréből inni?

– Ne gúnyolódj, inkább hallgasd meg a történetemet.

– Minket is érdekel – szólalt meg apuka kávéscsészéje és anyuka teásbögréje.

– Tudjátok – kezdte a pöttyös bögre – már régóta vagyok itt. Még nagymama vett engem, s Panka úgy örült nekem, amikor a pöttyeimet meglátta. Rajongott értem, én voltam a mindene. Amikor fázott, teával melengettem kívül, belül. Amikor édességre vágyott, finom forró csokival kínáltam. Amikor beteg volt, nagyi engem vitt az ágyához. A betegségtől borzasztóan félt, emlékszem, olyan görcsösen szorította a fülemet, hogy szinte fájt. Kimondhatatlanul ragaszkodott hozzám, s amikor meggyógyult, ismét csillogó szemekkel gyönyörködött szép pöttyeimben. Később egy virágmintás bögrét kapott ajándékba, ő lett a kedvenc, velem már nem törődött.

– Hol van most Virág? – kérdezte csodálkozva Barbie. Hiába nézelődök, nem látom sehol.

– Panka egyszer irgalmatlanul megharagudott rá, mert a tea nem volt elég meleg. Heves mozdulattal lelökte az asztalról, a tea kiborult, szegény Virág meg diribdarabra tört.

– Tehát, most én vagyok az újdonság, de meddig? – ijedezett Barbie.

– Ki tudja? De rettenetesen fáj, hogy már nem kellek senkinek – búslakodott a pöttyös bögre.

A beszélgetés hangjaira, a gyerekszobából előbukkant egy plüss mackó, egy kabala kutyus, és egy hajas baba.

– Azt hiszed, csak te jártál így? Mi is pontosan erre a sorsra jutottunk – kiabálták szinte egyszerre.

– Panka már velünk sem játszik, neki csak a világító, beszélő, járó, s még ki tudja mi mindent művelő játékok kellenek, ők is csak addig, amíg nem jön valami újdonság.

– Ez nem igazság! – mondta a hajas baba. Ismerek olyan gyerekeket, akik rendkívül szegények, enniük is alig van mit, sokat éheznek, fáznak, mert nincs jó meleg ruhácskájuk. Mennyire örülnének nekünk!

– Tudod hol laknak? Menjünk hozzájuk, ők biztosan befogadnak – mondták valamennyien.

– Barbie, te maradsz?

– Még egy kicsit. Egy darabig élvezem, hogy dédelgessenek, majd később utánatok megyek.

Így történt, hogy a pöttyös bögrével az élen, felkerekedtek. Csatlakoztak hozzájuk Panka kinőtt cipőcskéi, ruhácskái, kis kesztyűk, sálak, sapkák. Mekkora volt az öröm, amikor a gyerekek reggel felébredve ezekre a kincsekre rátaláltak. Nem győztek csodálkozni. Mivel nem jelentkezett értük senki, sok-sok szeretettel és törődéssel vették körül őket, amit a játékok és ruhácskák mind megháláltak. Hogyan? Szórakoztatták, melegítették, óvták a gyerekeket, s ha valamelyik kinőtte pl. a cipőcskét, átvándorolt a kisebb testvérkéhez, aki szintén hálás szívvel fogadta. Az édesanyák nagy gonddal mosták, vasalták a ruhácskákat, így nem koptak el hamar. A játékokat is nagy becsben tartották. A pöttyös bögre kézről kézre járt, a gyerekek kedvence lett. Nem sértette fel a szájukat, mint a régi, már-már elcsorbult, meg-megrepedezett poharak.

A pöttyös bögre mégsem volt egészen boldog. Rengeteg szeretetet kapott ugyan, mégis, nagyon sokat nyugtalankodott. Rossz álmok gyötörték, nem tudta megmagyarázni az okát.

Elképzelhetjük Panka megrökönyödését, amikor másnap reggel felébredve, észrevette megfogyatkozó játékait, ruháit.

– Barbie, mi történt? – tördelte a kezét kétségbeesetten.

Senki sem értette a dolgot. Panka felkapta Barbie-s bögréjét, s akkor… meglátott a bögre alatt egy kis cédulát. Kíváncsian betűzgetni kezdte a szavakat:

„Kedves Panka!

Nagyon fáj, hogy nem szeretsz bennünket, nem törődsz velünk, ezek szerint nincs szükséged ránk. Elmegyünk olyan gyerekekhez, akik sokat szenvednek, s mi segítünk nekik, hogy egy kicsit boldogabbak legyenek.

Légy jó! Pöttyös bögre és valamennyi régi barátod”

Többször neki kellett futnia a soroknak, nem volt könnyű megérteni ezeket a súlyos szavakat. Nagyi csöndesen kivette kezéből a cédulát és így szólt:

– Látod, neked mindened megvan, s elhanyagolod régi, kedves játékaidat. Gondolod, ez nekik nem fáj?

– Hogyhogy Barbie itt maradt? – szipogta a kislány.

– Mert őt még szereted, egy kicsit, ki tudja meddig? Ugye az iskolában rosszul esne, ha csak addig barátkoznának veled a gyerekek, amíg népszerű vagy? Utána meg kiközösítenének, mint te a játékaidat? Ugye, milyen rossz lenne?

– Igazad van, nagyi, de most már nincs mit tenni – keseredett el Panka.

– Tudod mit bánok a legjobban? A pöttyös bögrémet.

– Miért pont azt?

– Mert rád emlékeztetett. Milyen sok finomságot készítettél nekem! Miközben iszogattam a forró kakaót, meséltél sok szépet, ha beteg voltam, akkor is őt hoztad oda az ágyamhoz. Olyan sok kedves emlék, s most már nincs!

– Dehogynem! A szívedben őrzöd, nem vesztek el. Egyébként meg vehetünk pár játékot, de csak akkor, ha szereted őket és törődsz velük rendesen.

– Köszönöm, de most nem kérek semmit!

Panka napokig szomorkodott, megértette, mekkora fájdalmat okozott játszópajtásainak.

A mesémnek azonban itt még nincs vége!

A pöttyös bögre megérezte, mennyire vágynak utána! Hiányzott neki kis gazdája, a nagymama szorgoskodása a konyhában, a jól megszokott neszek, zajok.

A pöttyök egy érző szívet takartak, s a szívben honvágy tombolt.

Nagy volt ám Panka öröme, amikor egy szép, napos reggelen, ott találta kedves bögréjét a helyén!

– Nézzétek, nézzétek! – kiáltotta boldogan.

– Ez azért van, mert megbántad, amit tettél – mondta nagyi.

– Vajon a többi játék és ruhácska visszajön?

A pöttyös bögre belsejében egy kis levélke lapult:

„Kedves Panka!”

Köszönünk Neked mindent! Most már nem fázunk, vidámak vagyunk, és jól érezzük magunkat! Köszönjük, hogy megörvendeztettél minket kincseiddel!

Szeretettel: a Szomszéd Gyerekek”

Ettől a naptól kezdve Panka élete megváltozott. Rengeteget játszott, babusgatta kedvenceit, azonban bőkezűen megajándékozta szegény sorban élő pajtásait is, ha látta, szükségük van valamire.

Sokan barátkoztak vele, nem érezte magát többé egyedül.

Ha nem hiszitek, járjatok utána!