A PALACKBA ZÁRT SZELLEM

Hossza: 9:52 perc

Élt egyszer egy szegény favágó, aki kora hajnaltól késő estig dolgozott, és a hosszú évek során sikerült egy kis pénzecskét összegyűjtenie. Egy nap magához hívta a fiát, és így szólt hozzá: – Te vagy az egyetlen gyermekem, és azért gyűjtöttem össze vérrel és verítékkel ezt a kis pénzt, hogy jó neveltetést kapjál. Tanulj valami hasznosat, amiből el tudsz majd tartani engem, ha megöregszem, és a csontjaim már olyan merevek lesznek, hogy nem tudok dolgozni.

A fiú el is ment egy híres iskolába, és nagy szorgalmával hamarosan kitűnt a többiek közül. De amikor már nagyon sokat tanult, és még mindig nem tudott mindent, elfogyott az apjától kapott pénze, és kénytelen volt hazamenni.

– Sajnos, nem adhatok többet – mondta szomorúan az apa -, mert ezekben a drága időkben én is alig keresem meg a kenyerem.

– Cseppet se aggódj, édesapám – felelte a fiú. – Ha ez Isten akarata, bizonyára így a legjobb. Én alkalmazkodom az időkhöz.

Később, amikor az apa indulni készült az erdőbe fát vágni, a fia így szólt: – Veled megyek és segítek.

– Ugyan, fiam – mondta az apa -, nehéz munka az neked, aki sose fogtál fejszét a kezedbe. Maradj inkább itthon, amúgy is csak egy fejszém van, arra pedig nincs pénzem, hogy másikat vegyek.

– Kérj hát kölcsön a szomszédtól, amíg nem kerestem eleget ahhoz, hogy vegyek egyet magamnak – felelte a fiú.

Az apa tehát kölcsönkért a szomszédtól egy fejszét, és másnap pirkadatkor együtt indultak az erdőbe. A fiú segített az apjának, nagyon lelkesen és vidáman dolgozott. Délben aztán, mikor a nap magasan járt a fejük felett, az apa azt javasolta, hogy ebédeljenek meg, és pihenjenek egy kicsit, hogy aztán újult erővel folytathassák a munkát. A fiú azonban letörte a részét a cipóból és így szólt:

– Te csak pihenj, édesapám, én nem vagyok fáradt. Inkább bemegyek az erdőbe madártojást keresni.

– Vigyázz, fiú – intette az apja. – Csak kifárasztod magad, míg végül a kezedet sem bírod majd fölemelni. Inkább ülj le mellém és gyűjts erőt.

A fiú azonban nem hallgatott rá, hanem kenyerét majszolva elkószált az erdőben, és minden bokorba benézett, talál-e ott madárfészket. Már hosszú ideje járkált, mikor meglátott egy öreg tölgyfát, amely több száz éves lehetett, a törzse olyan vastag volt, hogy öt férfi sem tudta volna körbefogni. A fiú megállt, a fát nézte, és azon gondolkozott, mennyi madár fészkelhet benne, mikor hirtelen mintha hangot hallott volna. Fülelni kezdett, és elfojtott kiáltást hallott:

– Engedj ki! Engedj ki! – Körülnézett, de nem látott semmit. És a hang mintha a földről jött volna. – Hol vagy? – kérdezte aztán, a hang pedig így felelt: – Itt vagyok, a tölgyfa gyökerei között, engedj ki, engedj ki! – A fiú keresgélni kezdett a fa tövében, végül egy kis mélyedésben öreg palackot talált. Felemelte, és ahogy a fénybe tartotta, látta, hogy egy békaszerű kis lény ugrál benne. – Engedj ki! Engedj ki! – kiabálta a lény. A fiú persze nem gondolt semmi rosszra, kihúzta a dugót a palackból. Abban a pillanatban egy szellem bújt ki az üveg száján és olyan gyorsan kezdett nőni, hogy pár pillanat múlva már valóságos óriás volt, majdnem akkora, mint a nagy tölgyfa. – Tudod-e – kérdezte mennydörgésszerű hangon -, mi a jutalmad, amiért kiszabadítottál a palackból?

– Nem tudom – felelte a fiú félelem nélkül -, mondd el!

– El is mondom – felelte a szellem. – Kitöröm a nyakadat!

– Ezt mondhattad volna előbb is, akkor nem engedlek ki – felelte a fiú. – De megnyugodhatsz, a fejem a nyakamon marad, mert nemcsak rajtad múlik ez a dolog.

– Másokhoz semmi közöm – felelte a szellem -, de neked meg kell kapnod méltó jutalmadat. Azt hitted talán, játékból zártak palackba? Nem bizony, hanem büntetésből, mert én vagyok a hatalmas dzsinn, és aki kiszabadít, annak nyakát szegem.

– Lassan csak, lassan! – felelte a diák. – Nagyokat lódítasz, de honnan tudjam, hogy tényleg te voltán a palackban és valóban szellem vagy? Ha megmutatod, hogy vissza tudsz bújni a palackba, akkor hiszek neked, és az tehetsz velem, amit akarsz.

– Ugyan, az semmi! – felelte büszkén a szellem. Elkezdett zsugorodni, míg egy keskeny csík nem lett, majd besiklott a palack száján. Amint bent volt, a diák gyorsan visszanyomta a dugót, és lehajította a palackot a tölgyfa tövébe. Így járt túl a szellem eszén.

Indult vissza az apjához, de a szellem panaszosan könyörgött. – Engedj ki! Engedj ki!

– Szó sincs róla – felelte a diák, – másodszor már nem csapsz be. Aki egyszer az életemre tört, azt nem fogom kiengedni most, amikor végre biztonságban vagyok.

– Ha kiengedsz – könyörgött a szellem -, úgy megjutalmazlak, hogy egész életedben gazdag leszel!

– Nem, nem – felelte a diák -, megint be akarsz csapni.

– Eldobnád a szerencsédet? – kérdezte a szellem. – Nem bántalak hidd el, hanem busásan megjutalmazlak.

„Egye fene”, gondolta a diák, „hátha ezúttal betartja a szavát, és nem fog bántani.” Ismét kihúzta a dugót, a szellem kisuhant, és újfent óriásira nőtt, mint nem sokkal előbb.

– Fogd hát a jutalmadat – mondta a szellem, és egy darab rongyot nyújtott át a fiúnak. – Ha ennek a rongynak egyik végét egy sebhez érinted, az azonnal begyógyul, ha pedig a másik végével megérinted, a vasat vagy acélt azon nyomban ezüstté változnak.

– Ezt előbb kipróbálom – felelte a diák, és fejszéjével az egyik fa kérgéből lehántott egy darabot. Azután megérintette a rongy egyik végével, és lám, a kéreg azonnal visszanőtt. – Betartottad a szavad – mondta diák, – most már búcsút vehetünk egymástól. – A szellem megköszönte, hogy kiszabadította, a diák megköszönte az ajándékot és visszament az apjához.

– Hát te meg hol kódorogtál? – korholta az apja. – A munkád meg hiába vár! Mondtam én, hogy nem vagy alkalmas az ilyesmire.

– Nyugodj meg, édesapám, bepótolom az elvesztegetett időt. – mondta a fiú.

– Hát persze, hogy bepótolod – dühöngött az apa -, fejsze nélkül!

– Nézd csak, apám, egy csapással kivágom azt a fát – és a fiú elővette a rongyot és megdörzsölte vele a fejszét. Azután rácsapott a fára, de mivel a fejsze vasa ezüstté változott, nyomban ki is csorbult. – Látod, apám, micsoda fejszét adtál nekem! – panaszolta a fiú. – Egyetlen csapástól kicsorbult az éle!

Az apa nagyon megrémült. – Jaj, fiam, mit csináltál? Most ki kell majd fizetnem a fejszét, és nem tudom, miből, mert ez az a fejsze volt, amit neked kértem kölcsön.

– Ne aggódj, édesapám, nemsokára kifizetem a fejszét – mondta a fiú, de az apja dühbe gurult. – Miből fizetnéd ki, te ostoba? Semmid sincs, csak amit tőlem kapsz! Ez biztos valami diákcsíny lesz, azokkal tele van a fejed, de a favágásról nem tudsz semmit!

Egy kis szünet után a fiú így szólt: – Apám, fáradt vagyok, pihenjünk egy kicsit.

– Hát ezt hogy képzeled? Én nem lógathatom a lábamat, mint te! Nekem dolgoznom kell, te menj haza, ha akarsz. – A fiú azonban azt felelte, hogy először van kint az erdőben, és nem ismeri a hazavezető utat, így végül megbékítette az apját, és rávette, hogy menjen haza vele. Otthon az apa ráparancsolt a fiára, hogy adja el a kicsorbult fejszét, hogy legalább részben megfizethesse a szomszéd kárát, a többiért pedig meg kell majd dolgoznia. A fiú tehát bevitte a fejszét a városba a lakatoshoz, aki látta, hogy csakugyan ezüstből van, aztán a mérlegre tette és így szólt: – Ez bizony négyszáz aranyforintot ér, de sajnos nincs ennyi a házban.

– Akkor adjál annyit, amennyid van – felelte a fiú -, a többit kifizeted később. – A lakatos háromszáz aranyforintot adott neki, és százzal adós maradt. A fiú hazament, és így szólt az apjához: – Kérdezd meg a szomszédot, hogy mennyit kér a fejszéért, mert szereztem egy kis pénzt.

– Tudom én már, mennyibe kerül: egy aranyforint és hat fillér.

– Akkor add neki a dupláját, két forint tizenkét fillért. Nézd, bőségesen van pénzem! – ezzel száz aranyforintot adott az apjának. – Mostantól nem kell nélkülöznöd, jólétben élhetsz!

– Uramisten – csodálkozott az apa -, hogy szerezted ezt a pénzt?

Akkor a fiú elmondta, mi történt, és hogyan gazdagodott meg azért, mert bízott a szerencséjében. A maradék pénzből visszament az egyetemre, és mindent megtanult, amit csak lehetett. Azután pedig orvos lett, és mivel a rongy segítségével minden sebet be tudott gyógyítani, az egész világon híressé vált.