Hossza: 5:01 perc
Medve. Jó reggelt, farkas koma!
Farkas. Nekem ugyan nem jó; de azért fogadj isten!
M. De szomorú vagy? tán valami bajod van?
F. Hadd el; ne bosszants!… csak volt.
M. Tán éhes vagy? mert oly csikasz a horpaszod: mint valami szúnyog kisasszonyé?
F. Az is, de más is.
M. De te véres is vagy! tán valamelyik atyádfiával küzdöttél?
F. Azzal ám, csakhogy a legerősebb, a leggonoszabb atyámfiával – az emberrel volt bajom. M. Hacsak ember!
Fogadtak abba, hogy a medve mindig legyőz egy embert, s ezt a farkas tagadta. E fogadás
következtében lesbe álltak; az ország-út mentében egy bokor mögé elbújtak. Csak várnak, csak várnak, egyszer arra jön egy gyermek.
M. Ember-e ez?
F. Nem.
Csak várnak, csak várnak, egyszer arra jön egy vén koldús.
Csak várnak, csak várnak, egyszer arra jön egy fehér személy.
Csak várnak, csak várnak, egyszer arra jön egy lovas huszár.
Most a medve kiűlt a töltés kellőközepére s elállta a huszár útját. A farkas pedig csak a bokorban maradt, onnan nézte az egész dolgot.
Meglátja a huszár a furcsa út-levél vizitálót, elkáromkodta magát, megtöltötte pisztolyait s kétszer rálőtt. Mind a két lövés talált, mert a mackó kissé megrázkódott, de azért fel se’ vette, csak ott maradt előbbi helyén.
A huszár se vette tréfára a dolgot, kirántván fényes kardját, a meztelen fegyverrel beretválgat- ni kezdé az útlevél vizitálót, – természetesen saját omló vére volt a meleg, a forró szappanlé.
De a medve sem állhatta sokáig a dicsőséget, hanem ízibe hátat fordított. Bezzeg nem gondolt
a fogadással s nem nézte, hogy hol mély az árok hol nem, hanem illa berek nád a kert, tüskön-
bokron keresztül a vadon erdőbe menekült!
A huszár nem űzhette tovább, mert nagy pecsétű levelet vitt: így a mackó megmenekült a
kész haláltól.
Egy hét múlva, a medve eddig betegen feküdt, – találkozik farkas komájával s a következő
beszédet váltották egymással:
F. No koma, megnyertem a fogadást!
M. Meg bíz azt; megkapod a kövér nyúlat.
F. De már most csak elhiszed, hogy az ember a legerősebb állat?