A MEDVE ÉS A FARKAS

Hossza: 5:01 perc

Medve. Jó reggelt, farkas koma!
Farkas. Nekem ugyan nem jó; de azért fogadj isten!
M. De szomorú vagy? tán valami bajod van?
F. Hadd el; ne bosszants!… csak volt.
M. Tán éhes vagy? mert oly csikasz a horpaszod: mint valami szúnyog kisasszonyé?
F. Az is, de más is.
M. De te véres is vagy! tán valamelyik atyádfiával küzdöttél?
F. Azzal ám, csakhogy a legerősebb, a leggonoszabb atyámfiával – az emberrel volt bajom. M. Hacsak ember!

1. F. Hacsak ember?… de koma, nincs annál erősebb állat!… De halld a históriát, aztán beszélj. Igen megéheztem, pedig te is tudhatod, hogy a gyenge malac-, bárány-pecsenyét igen szeretem. Ezért bekullogtam a faluba, de most az egyszer torkomra forrt; mert rokonom a kutya fel- lázadt ellenem, s gazdájának elárult; ugatni, csaholni kezdett. Kiugrik erre az ember s fényes farkával, mit ők baltának neveznek, ugyancsak elpáholt, helybehagyott, hogy az irhámat alig tudtam tovább cipelni.
2. M. Mondtam a mit mondtam, s most is azt mondom: hacsak egy ember!
3. F. De koma, én is mondtam a mit mondtam s most is azt mondom; nincs annál erősebb állat!
4. M. Nézd koma, így tépném össze, mint ezt a galagonyabokrot. – Ezzel a medve nagy mérgesen tövestül együtt kirántott egy galagonyabokrot s mint a kenderszálat, pozdorjává, diribre- darabra törte.
5. F. Könnyű neked itt vitézkedni, a hol senki sincsen.
6. M. Ott is mackó leszek én a talpamon, legyőzöm az embert.
7. F. Nem hiszem.
8. M. Nem?
9. F. Nem!
10. M. Hát fogadjunk.
11. F. Mibe?
12. M. Egy kövér nyúlba.
13. F. Nem bánom.
14. M. Itt a bocskom!
15. F. Itt a talpam!

Fogadtak abba, hogy a medve mindig legyőz egy embert, s ezt a farkas tagadta. E fogadás

következtében lesbe álltak; az ország-út mentében egy bokor mögé elbújtak. Csak várnak, csak várnak, egyszer arra jön egy gyermek.
M. Ember-e ez?
F. Nem.

1. M. Hát micsoda?
2. F. Ez csak lesz.

Csak várnak, csak várnak, egyszer arra jön egy vén koldús.

1. M. Ember-e ez?
2. F. Nem.
3. M. Hát micsoda?
4. F. Ez csak volt.

Csak várnak, csak várnak, egyszer arra jön egy fehér személy.

1. M. Ember-e ez?
2. F. Nem.
3. M. Hát micsoda?
4. F. Ez csak asszonyi-állat.

Csak várnak, csak várnak, egyszer arra jön egy lovas huszár.

1. M. Ember-e ez?
2. F. Ez már talpig ember!

Most a medve kiűlt a töltés kellőközepére s elállta a huszár útját. A farkas pedig csak a bokorban maradt, onnan nézte az egész dolgot.

Meglátja a huszár a furcsa út-levél vizitálót, elkáromkodta magát, megtöltötte pisztolyait s kétszer rálőtt. Mind a két lövés talált, mert a mackó kissé megrázkódott, de azért fel se’ vette, csak ott maradt előbbi helyén.

A huszár se vette tréfára a dolgot, kirántván fényes kardját, a meztelen fegyverrel beretválgat- ni kezdé az útlevél vizitálót, – természetesen saját omló vére volt a meleg, a forró szappanlé.

De a medve sem állhatta sokáig a dicsőséget, hanem ízibe hátat fordított. Bezzeg nem gondolt

a fogadással s nem nézte, hogy hol mély az árok hol nem, hanem illa berek nád a kert, tüskön-

bokron keresztül a vadon erdőbe menekült!
A huszár nem űzhette tovább, mert nagy pecsétű levelet vitt: így a mackó megmenekült a

kész haláltól.

Egy hét múlva, a medve eddig betegen feküdt, – találkozik farkas komájával s a következő

beszédet váltották egymással:
F. No koma, megnyertem a fogadást!
M. Meg bíz azt; megkapod a kövér nyúlat.
F. De már most csak elhiszed, hogy az ember a legerősebb állat?

1. M. Vagy akarom, vagy nem, el kell hinnem! Hanem soha világ éltemben nem láttam én oly fura állatot, mint az az ember; mikor két lábra állva feléje mentem, már vagy harminc lépésről, mint a vadmacska a szemem közé köpött, még pedig úgy, hogy még a bőröm is borsodzott tőle. De ez még hagyján lett volna! de mikor hátulról kihúzta fényes nyelvét; mikor ezzel nyalogatott, pofozgatott: teremtútse, ki nem tudtam állni, hanem hátat fordítottam!