A KEREK KŐ
2020.03.21.
A HÁROM FUKAR SZOMSZÉD
2020.03.21.
Hossza: 3:18 perc
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királylány, aki nem a szépségéről, nem az okosságáról volt híres-nevezetes, hanem a kevélységéről meg a rövid eszéről. Messze földről jöttek a kérők a kevély királylányhoz, de ő egyre-másra elutasította őket: egyik kérőjét sem találta elég szépnek, elég gazdagnak. Édesapja, az öreg király már azt hitte, pártában marad a lánya, mert egyre ritkábban jelentkezett kérő.
Rózsanyílás idején azonban váratlanul a királyi palotába érkezett egy deli szép királyfi, okos is volt, szép is, kedves is, de a ruhája egyszerű, szinte szegényes, ajándékba pedig csak egy frissen nyílott rózsaszálat hozott a királylánynak.
– Szép a virágod – mondta a kevély királylány -, ilyen szép rózsát még sohasem láttam. Mondd, királyfi, sok aranyat, sok gyémántot fizettél érte?
– Nem adtam én a rózsáért sem aranyat, sem gyémántot – felelte a királyfi -, az édesanyám kertjében nyílott, ma hajnalban szakítottam le.
A kevély királylány ráripakodott a kérőjére:
– Takarodj előlem! Kertben nyílott, közönséges rózsát akarsz nekem ajándékozni? Hiszen ilyet akárki lánya kaphat! Aranyon, gyémánton vásárolj nekem rózsát!
A daliás királyfi sarkon fordult, otthagyta a palotát, de nem ment messzire, csak a város végébe, ott megszállt egy kicsi házban. Levetette királyi ruháját, paraszti gúnyába bújt, s visszaballagott a királyi palotába.
Beállt kanásznak a király disznai mellé. Míg a disznók makkoltak, ő szorgalmasan dolgozott: fabrikált is egy olyan csodálatos fazekat, hogy ha abban vizet forraltak, hát a víz dalolni kezdett, de olyan szépen, hogy a fülemüle se szebben!
Egyszer aztán kisétált a makkosba a kevély királylány. Meghallotta a muzsikáló fazék nótáját, s megkérdezte a kanászt, eladná-e neki aranyért, gyémántért a csudafazekat.
– Aranyért, gyémántért nem adom – mondta az álruhás királyfi -, de ha adsz nekem száz csókot, a tied lesz a fazék.
No, megörült a rövid eszű, kevély királykisasszony, s máris ölelte, csókolta a kanászt.
Meglátta az öreg király, hogy a lánya a kanászát csókolgatja, s nagy haragosan ráripakodott:
– Hej, te rövid eszű lány! Szélnek eresztetted a királyi kérőket, bezzeg csókot adsz a kanásznak! Vigyen el a házamtól a kanász!
Úgy is történt. A kevély királylány egy szál szoknyában ment el az apja házától. Az álruhás királyfi meg elvitte a maga birodalmába, ott felöltötte királyi ruháját, és a leány elé állt.
– Rám ismersz-e, kevély királykisasszony?
– Uram teremtőm, hiszen te vagy az én egykori kérőm, a rózsás királyfi! Akkor én mégis királyné leszek!
– Csak lennél, de az én királyném ugyan nem leszel! Nekem nem kell olyan feleség, aki nem becsüli az édesanyám kertjében termett rózsát! Majd jó leszel libapásztornak.
Így is lett. A rövid eszű, kevély királylány azóta is libákat őriz, és esténként be-benéz az öreg királyné kertjébe, ahol az a szép piros rózsa nyílott.
