A 12 VADÁSZ

Hossza: 6:09 perc

Volt egyszer egy királyfi, aki beleszeretett egy leányba, és az apja tudta nélkül eljegyezte őt. Egy nap éppen boldogan üldögélt kedvesével, mikor meghozták a hírt, hogy apja nagyon beteg, és látni kívanja őt a halála előtt. A herceg így szólt kedveséhez: -Most el kell válnom tőled, de emlékbe itthagyom neked ezt a gyűrűt. Ha majd király leszek, visszajövök érted, és magammal viszlek.

Ezzel ellovagolt a palotába, ahol apját már halálos ágyán találta. Az öreg király így szólt hozzá:

– Drága fiam, még utoljára látni akartalak, mielőtt meghalok. Ígérd meg, hogy teljesíted utolsó kívánságomat, és elveszed a lányt, akit neked szántam. – S ezzel kimondta annak a hercegnőnek a nevét, akit fia számára kiválasztott. A királyfi szíve annyira tele volt szomorúsággal, hogy nem is tudta, mit beszél, és megígérte apjának, hogy teljesíti a kívánságát. Az öreg király nem sokkal ezután örök álomra szenderült.

Amikor a gyászidő letelt, az ifjú herceget trónra lépése előtt emlékeztették ígéretére, és bemutatták neki a hercegnőt, akivel annak rendje-módja szerint el is jegyezték egymást. Amint előző menyasszonya ezt meghallotta, olyan fájdalmat érzett kedvese hűtlensége miatt, hogy csaknem elemésztette magát. Az apja ekkor így szólt hozzá:

– Miért vagy olyan bánatos, kedves lányom? Bármit kívánsz, megadom neked, csak ne búsulj.

A leány gondolkozott pár percig, aztán így felelt:

– Drága apám, keress nekem tizenegy leányt, akik alakra és magasságra éppen akkorák, mint én.

Az apa meg is ígérte, hogy teljesíti a kívánságát, és megparancsolta katonáinak, kutassák át az egész országot. Meg is lelték a tizenegy leányt, akik alakra es magasságra épp olyanok voltak, mint az ő lánya. A leány ekkor tizenkét egyforma vadászruhát csináltatott ,mind a tizenegy lányra adott egyet, a tizenkéttediket pedig ő maga vette fel. Ezek után búcsút vett apjától, és a többiekkel együtt imádott jegyese udvarába lovagolt. Ott megkérdezte, nincs-e szükség vadászokra, és ajánlkozott, hogy társaival együtt belép a király szolgálatába. A király ránézett, és nem ismerte fel, de mivel

mindannyian olyan daliásak, olyan csinosak voltak, hát beleegyezett. Így lettek ők a tizenkét királyi vadász.

Volt a királynak egy oroszlánja, s ez egy olyan csodalatos állat volt, hogy semmi nem maradhatott titokban előtte. Egy este szólt a királyhoz:

– Azt hiszed talán, hogy tizenkét vadászod van.?

– Így igaz – felelte a király -, tizenkét nemes vadászom.

– Pedig tévedsz, királyom – mondta az oroszlán -, mert azok mind ifjú lányok.

– Ez lehetetlen – mondta a király. – Bizonyítsd be, ha tudod.

– Szórass szét borsószemeket az előszobában – mondta az oroszlán -, és nyomban Iátni fogod; mert a férfiak szilárdan lépnek, és nem csúsznak meg a borsón, de a leányok megcsúsznak, megbot-lanak, és a borsószemek összevissza gurulnak körülöttük.

A királynak tetszett az ötlet, és parancsot adott, hogy szórják szét a borsót. Volt azonban egy szolga, aki nagyon kedvelte a vadászokat, és amikor hírét hallotta a próbatételnek, rögtön hozzájuk szaladt, és elmondta, hogyan kíván az oroszlán bizonyságot szerezni a királynak. A király régi jegyese megköszönte a segítséget, és ráparancsolt társnőire, hogy szilárdan lépjenek a borsószemekre. Így aztán, mikor másnap a király hívatta őket, az előszobában olyan szilárdan lépkedtek a borsószemeken, hogy egyetlenegy sem gurult el beIőlük. Miután távoztak a trónteremből, a király így szólt az oroszlánhoz:

– Félrevezettél. Pont úgy járnak, mint a férfiak. Az oroszlán így felelt:

– Csak mert tudták, hogy próbára teszed őket, ezért összeszedték magukat. De tétess tizenkét rokkát az előszobába; amikor elmennek mellette, olyan örömük telik majd bennük, ami férfiembernek soha.

A királynak ez az ötlet is tetszett, és elrendelte, hogy tizenkét rokkát tegyenek az előszobába. A szolga azonban, aki kedvelte a vadászokat, ismét elment hozzájuk és elárulta a tervet, a Ieány pedig szólt a többieknek, hogy tudomást se vegyenek a rokkákról. Másnap reggel, amikor a király hívatta őket, úgy mentek el a rokkák mellett, mintha azok ott sem lettek volna. A király ismét így szólt az oroszlánhoz:

– Félrevezettél. Férfiak ezek, hiszen tudomást sem vettek a rokkákról. Az oroszlán így felelt:

– Csak mert tudták, hogy próbára teszed őket, ezért színleltek – a király azonban nem hitt többé neki.

Ezutan a tizenkét vadász mindig elkísérte a királyt a vadászatokon, az pedig egyre inkább megkedvelte őket. Aztán egy napon, mikor épp vadászni indultak, megérkezett a hír, hogy a hercegnő, a király új jegyese, útban van a palota felé. Amint a régi hű jegyese ezt meghallotta, nem tudott uralkodni magán: elhagyta az ereje, és a földre roskadt. A király nyomban észrevette, hogy legkedvesebb vadászának valami baja történt, és odasietett hozzá, éppen amikor a többiek lehúzták a kesztyűlyét. S most megpillantotta az ujján a gyűrűt, amit első szerelmének adott, az arcába nézve pedig azonnal felismerte őt. Annyira hatalmába kerítette az érzés, hogy megcsókolta a leányt, aki kinyitotta a szemét, és így szólt:

– Te az enyém vagy és én a tiéd, és soha földi hatalom el nem választhat minket egymástól. A király ekkor üzenetet küldött a hercegnőnek, hogy térjen vissza országába, mert neki már van menyasszonya. Hamarosan hetedhét országra szóló lakodamat csaptak. Az oroszlán pedig visszakerült a király kegyeibe, mivel bebizonyosodott, hogy igazat mondott.