A FARKAS ÉS A 7 KISGIDA

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy kecskemama és annak hét kicsi gidája, akiket nagyon szeretett. Egy nap a kecskemama ennivalóért ment az erdőbe, de előbb magához hívta hét gidáját, és így szólt hozzájuk:

• Kicsinyeim, elmegyek az erdőbe élelemért, amíg távol vagyok, senkit ne engedjetek be, és különösen óvakodjatok a gonosz farkastól, mert ha beengeditek, szőröstül-bőröstül felfal benneteket. Vigyázzatok, mert gyakran álruhát ölt, de felismeritek rekedt hangjáról és fekete lábáról.

A kiskecskék így feleltek:

• Drága anyukánk, ígérjük, megfogadjuk a tanácsodat, nem kell aggódnod miattunk.

A kecskemama elégedetten mekegett néhányat, és útnak indult.

Nem sokkal később egy titokzatos valaki kopogott a kunyhó ajtaján, és azt mondta:

• Nyissátok ki, gyermekeim, anyátok van itt, ajándékot hozott nektek.

A kiskecskék azonban hallották, hogy a hang mély és rekedt, és tudták, hogy ez csak a farkas lehet, ezért így feleltek:

• Nem nyitunk ajtót, te nem vagy az édesanyánk, az ő hangja vékony és gyengéd, a tiéd mély és rekedt. Te bizony a farkas vagy.

A farkas meglepődött ekkora okosság hallatán, de aztán elsétált a boltba, vett egy darab krétát és megette, a hangja pedig vékonyabb lett tőle. Visszatért a kunyhóhoz, és ismét bekopogott.

• Nyissátok ki, gyermekeim, anyátok van itt, ajándékot hoztam nektek. – De közben feltett mancsát az ablakpárkányra, a kiskecskék pedig látták, hogy fekete, és így feleltek:
• Nem nyitunk ajtót, te nem vagy az édesanyánk, az ő lába fehér, a tiéd fekete. Te bizony a farkas vagy.

A farkas füttyentett egyet ennyi ész hallatán, de aztán ment a pékhez, és így szólt:

• Felsértettem a lábam, tegyél rá egy kis tésztát, hogy meggyógyuljon. – Miután pedig a pék rátett a tésztát, a farkas már indult is a molnárhoz és megkérte:
• Hints fehér lisztet a lábamra. – A molnár először habozott, mert sejtette, hogy itt valami aljasság készül, de a farkas rámordult: – Ha nem kezdesz hozzá azonnal, akkor felfallak. – A molnár megijedt, és behintett a farkas lábát liszttel. Bizony, ilyenek az emberek!

A farkas harmadszor is visszatért a kunyhóhoz és bekopogott.

• Nyissátok ki, gyermekeim, anyátok van itt, ajándékot hoztam nektek az erdőből.

A kiskecskék így kiáltottak:

• Mutasd meg a lábadat, hogy tudjuk, tényleg az anyánk vagy-e.

A farkas feltette a lábát az ablakpárkányra, ők pedig látták, hogy szép fehér, ezért hittek neki, és kinyitották az ajtót. Hát ki más rontott be rajta, ha nem a gonosz farkas? A rémült kisgidák megpróbáltak elrejtőzni. Egyikük az asztal alá bújt, a másik az ágyba, a harmadik a szekrénybe, a negyedik a konyhába, az ötödik a kemencébe, a hatodik a mosóteknőbe, a hetedik pedig a faliórába. De a farkas sorra megtalálta, és be is kapta mindet. Azaz, csak a legkisebbet nem találta meg, aki a faliórába bújt. Mikor aztán a farkas jóllakott, kivonszolta magát a zöld mezőre, és egy fa alatt elaludt.

Hamarosan hazaért a kecskemama az erdőből. Micsoda látvány fogadta! A kunyhó ajtaja tárva-nyitva, az asztalok, székek, padok felforgatva, a mosóteknő összetörve, a párnák és lepedők az ágyból kirángatva szanaszét a földön. De ami még rosszabb, a kisgidáit sehol sem találta. Mindegyiket a nevén szólongatta, de csak nem kerültek elő. Végül, mikor a legkisebbet szólította, egy vékony hangocska válaszolt: – Itt vagyok, édesanyám, a faliórában.

A kecskemama kivette gidáját, és hamarosan már tudta, milyen szomorú véget értek a többiek. Számolatlan hullt a könnye szegény elveszett gyermekeiért.

Végül fájdalmában nem bírt megmaradni odabent, hanem kiment a mezőre, a kiskecske pedig mellette ugrándozott. Egyszer csak egy nagy fa alatt megpillantották a farkast, aki olyan hangosan horkolt, hogy az ágak is megremegtek belé. A kecskemama körbejárta a farkast, és észrevett, hogy a gyomrában nagy a mocorgás. Rögtön ezt gondolta: „Drága jó gyermekeim talán még életben vannak!” Hazasietett és hozott ollót, tűt, cérnát. Az ollóval felhasította a szörnyeteg szőrös torkát, és rögtön egy kisgida feje tűnt fel a nyílásban. Ahogy tovább vágott, sorra jöttek elő a többiek, mind a hatan sértetlenül – a farkas ugyanis mohóságában egészben nyelte le őket! Micsoda öröm volt ott! Ölelgették édesanyjukat, és ugrándoztak örömükben. Az anyjuk azonban ezt mondta:

• Hozzatok nehéz köveket, hogy bevarrjuk őket a farkas hasába, amíg még alszik.

A kiskecskék szétszéledtek és annyi követ hordtak össze, amennyit csak bírtak. Szép sorra betették őket a farkas hasába, a kecskemama pedig mikor látta, hogy a farkas még mindig mélyen alszik, összevarrta a vágást.

Mikor a farkas végül felébredt, nagy szomjúságot érzett, és a patakhoz vonszolta magát. Menet közben a kövek ide-oda gurultak a hasában, és az ordas így kiáltott:

Mi csörög, mi zörög,

Mi üti vén csontomat?

Nem kisgidák, úgy érzem,

Hideg kövek ezek csak!

Ott járt a meredek patakpartnál, amikor a nehéz kövektől hirtelen elvesztette az egyensúlyát, és eltűnt a vízben.

A hét kiskecske szinte egyszerre kiáltotta örvendezve:

• A gonosz farkas halott! A gonosz farkas halott! – és győzelmi táncot jártak édesanyjukkal a patak partján.

Jakob Grimm – Wilhelm GrimmGrimm legszebb meséi – Móra Ferenc KönyvkiadóBudapest – 1965