
A rest többet fárad
2018.08.29.
A brémai muzsikusok – Grimm mese
2019.12.15.Hossza: 03:47 perc
Élt egyszer egy nagyon szegény ember, akinek annyi porontya volt, hogy szinte meg sem tudta számlálni. Azzal kereste a kenyerét, hogy lejárt a folyóhoz halászni. Egyszer halászás közben kifogott egy karikát. Nézte jobbról-balról, nézte alulról és felülről, de nem tudott rájönni, mi lehet az.
Gondolta, jó lesz otthon játszani a kisebbeknek. Hazavitte, odaadta nekik. Minél többet gurigatták a karikát a gyereket, annál fényesebb lett. Egyszer csak rájött az apjuk, hogy aranyból van! A szegény ember az aranyperecet beletekerte egy puha ruhába, és felment a királyi udvarba. A kapuőrök nem akarták beereszteni.
- Maga meg mi járatban van? – faggatták barátságtalanul.
- Ajándékot hoztam a királynak – húzta ki magát büszkén a halász.
Erre felengedték a király fogadótermébe. Mikor a karikát átadta, álmélkodott a király:
- Honnan szerezted ezt?
- Nem szereztem sehonnan. Halász vagyok, és a folyóból fogtam ki.
A király elrakatta az aranykarikát a kincstárba. A kincstárnokának a lelkére kötötte, hogy adjon annyi ezüstpénzt a halásznak, amennyit csak elbír. Roskadozott a sok pénz súlya alatt a halász, de azért csak hazacipelte.
Amikor hazaért, az egyik fiát átküldte a bátyjához, (aki igen gazdag volt, de roppant zsugori), hogy kérjen tőle egy mérőedényt. Rámordult a bátyja a gyerekre:
- Minek az nektek, hiszen semmitek sincsen!
Kíváncsi volt, hogy mégis mit mérhetnek, ezért bekente szurokkal a mérő alját, hátha ragad rá valami abból, amit mérnek.
Mihelyt a pénzt megmérték, visszavitte a gyerek az edényt. Sem otthon nem látták meg, sem ő nem látta, hogy az alján ott maradt egy ezüstpénz. A gyerek ráadásul azt sem tudta, hogy mit mértek a szülei, azt hitte, hogy borsót.
Miután elment a fiúcska, megnézte a zsugor testvér a mérőt. Hát látta ám, hogy egy ezüstpénz ragadt meg az alján. Loholt is azon nyomban az öccséhez, hogy árulja el, mivel szereztek ennyi pénzt. Vele tartott a felesége is, aki ha lehet, még inkább a fogához verte a garast. A szegény ember meg szerette volna leckéztetni a kapzsi bátyját, aki mindig olyan ridegen bánt vele meg a családjával.
- Abból lett pénzünk, hogy egy macskát adtam el a királynak! Annyi nála az egér, hogy már az ő felséges fülét is rágják.
Javasolta is egyből a zsugori felesége:
- Nosza, ember, vegyünk egy csomó macskát!
- Csak óvatosan, komámasszony, mert még összekarmolja kendteket az a sok macska! – tréfálkozott a halász.
De a bátyjáék nem hallgattak rá. Igyekeztek haza, és mindenüket eladták. Az egésznek az árából cicákat vásároltak. Egy nagy kocsira való macskával szekereztek fel a királyi várba.
A katonák nem akarták bebocsátani őket, mondván, hogy semmi szükség sincs macskákra. De az asszony addig erősködött, amíg bemehettek a királyhoz.
Ott aztán nem is mondták, mit akarnak, csak kioldozták a zsákok száját. A rengeteg éhes macska nekirontott a királynak. Karmolták, marták, tépték, ahol csak érték. A király meg jajgatott, ahogy a torkán kifért. Betódultak a testőrök, kikergették a macskákat.
Azután kiverték a zsugorit is, feleségestől. Mehettek a dolgukra. Soha több nem lettek vagyonosak.
Itt a vége, fuss el véle.
Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese – Móra Ferenc könyvkiadó Budapest – 1974