A HÁROM ERDEI EMBERKE

Hossza: 11:49 perc

Egyszer régen, tán igaz sem volt, volt egyszer egy ember, akinek meghalt a felesége; és élt nem messze tőle egy asszony, aki pedig megözvegyült. Mindkettőnek volt egy lánya, akik jó barátságban voltak egymással. Gyakran sétáltak együtt, aztán egy nap az özvegyasszony háza előtt beszélgettek. Az asszony így szólt a férfi leányához: – Menj, leányom, mondd meg apádnak, hogy feleségül akarok menni hozzá. Ha megteszed, minden reggel tejben fürösztelek és bor lesz az italod, míg saját lányom hideg vízben mosdik majd és vizet iszik.

A leány hazament, és átadta apjának az üzenetet. Az így felelt: – Mit tegyek most? A házasság lehet nagy öröm, de üröm is. – Mivel nem tudott dűlőre jutni a kérdésben, lehúzta a csizmáját, odaadta a lányának, és így szólt: – Menj, akaszd ki ezt a lyukas csizmát odakint a kampóra, és öntsél bele vizet. Ha a víz benne maradt elveszem az özvegyet, de ha kifolyik, nem veszem el. – A leány megtette, amit kért, de a víz összehúzta a bőrt a lyukon, ezért nem csurgott ki egy csepp sem. A leány bement, és elmondta apjának, mi történt, az pedig megnézte saját szemével is. így hát elment, feleségül kérte az özvegyasszonyt, és hamarosan megtartották az esküvőt.

Amikor másnap reggel felkeltek, a férfi lányának tej volt a mosdótálkájában, és bor a poharában, de az özvegy lánya csak vizet kapott. A második reggelen már mindketten csak vizet kaptak mosakodni és inni is. A harmadik reggelen pedig a férfi lányának inni és mosdani is csak víz járt, az asszony lánya viszont tejben fürdött és bort ihatott. Ezentúl pedig ez lett a rend.

Az asszony egyre jobban gyűlölte mostohalányát, és napról napra jobban kínozta. Féltékeny volt ugyanis, mert a mostohalány szép volt és kedves, a saját lánya pedig csúnya és undok. Egy téli napon, amikor a folyó is kőkeményre fagyott, a hegyeket és a völgyeket pedig hó borította, az asszony papírból köpönyeget hajtogatott, majd odahívta a mostohalányát és így szólt: – Vedd fel ezt a köpönyeget, és menj ki az erdőbe epret szedni; úgy megkívántam egy kis epret.

– lstenem, segíts! – kiáltotta a leány. – Télen nem terem eper, a föld fagyott és mindent elborít a hó. És hogy mehetnék papírköpönyegben? Olyan hideg van odakint, hogy a lehelet is megfagy! Ha a szél nem fújja le rólam, a tüskés ágak bizonyosan letépik.

– Még feleselsz itt velem?! – förmedt rá a mostoha. – Igyekezz, és addig ne lássalak, amíg nem szedsz nekem egy kosárra való epret! Azzal egy darabka száraz kenyeret adott neki. – Tessék, ez az útravaló – de magában ezt gondolta: „Odakint bizonyára megfagy, vagy éhen hal, és nem kell látnom többet!”

A leány engedelmeskedett, felvette a papírköpenyt, fogta a kosarat és elindult az erdőbe. Közel s távol mindent hó fedett, egyetlen zöld fűszál sem kandikált ki alóla. Ment, mendegélt a leány, míg jól benn az erdőben egy kis házhoz nem ért, amelynek ablakából három törpe nézett kifelé. A leány tisztességgel köszönt nekik. A törpék betessékelték, ő pedig leült a kandalló mellé, hogy kissé megmelegedjék. Majd elővette sovány útravalóját. – Oszd meg velünk az ennivalót – kerték a törpék. – Szívesen – felelte a leány, és mindegyiküknek egyenlő részben tört a kenyérből. Ekkor a törpék megkérdezték: – Mit keresel itt az erdőben télvíz idején ebben a vékony köpenyben?

– Jaj, nagy az én bánatom! – felelte. – Addig nem térhetek haza, amíg nem szedtem egy kosárra való epret!

Amikor megették a kenyeret, a törpék egy seprűt nyomtak a kezébe. – Legy szíves, söpörd el a havat a hátsó ajtó elől – kérték. A leány kiment, a törpék pedig így beszéltek egymás közt: – Ez a leány olyan jószívű és kedves, megosztotta velünk még a kenyerét is. Mit adjunk hát neki jutalmul?

Az első törpe így szólt: – Én azt kívánom neki, hogy minden nappal egyre szebb legyen. – A második azt mondta: -Én azt kívánom neki, hogy valahányszor szóra nyitja a száját, egy arany pénz essen ki belőle. – A harmadik pedig így szólt: -Én azt kívánom neki, hogy a király vegye feleségül!

A leány közben megtette, amire a törpék kérték, és elsöpörte a havat a ház mögül. És vajon mit talált a hó alatt? Bizony nem mást, mint egy csomó epret, ott piroslottak éretten a hó alatt. Megtöltötte a kosarát, azután köszönetet mondott a törpéknek, és indult haza a mostohaanyjához. Amikor belépett, és jó estét kívánt, egy aranypénz esett ki a szájából. És mikor elmesélte, milyen csodás kalandja volt az erdőben, sorra potyogtak ki a szájából az aranyak, úgyhogy végül beborították az egész padlót.

– Micsoda pazarlás, így elszórni a pénzt! – mérgelődött a mostohatestvére, de a szíve mélyén irigykedett, és eltökélte, hogy ő is kimegy az erdőbe epret szedni. Az anyja tiltakozott: – Nem, édes leányom, túl hideg van odakint, még megfagysz! – De a leány addig erősködött, míg beleegyezett, és gyönyörű prémkabátot kanyarított rá a hideg ellen. Csomagolt neki omlós puha kenyeret főtt hússal az útra.

A leány kiment az erdőbe, és nemsokára megtalálta a kis kunyhót. A három törpe ismét az ablakban ült, ő azonban nem köszönt, nem kopogott, csak becsörtetett a szobába, és ügyet sem vetve rájuk, leült a tűz mellé. Amikor elővette a foszlós puha kenyeret és a húst, a törpék őt is megkérték: – Oszd meg velünk ennivalódat! – ő azonban így felelt: – Magamnak sem elég, miért is adnék nektek! Mikor befejezte az evést, így szóltak hozzá: – Ott egy seprű a sarokban, menj, és söpörd el a havat a hátsó ajtó elől. -A leány mérgesen felelte: – Söpörjétek el magatok, nem vagyok a cselédetek. – Amikor látta, hogy semmit nem kap tőlük, mérgesen rontott ki a házból, a törpék pedig így beszéltek egymás között. – Mivel büntessük meg? Mert olyan rossz, gonosz és irigy, hogy jót senki sem kívánhat neki.

Az első törpe így szólt: – Én azt kívánom neki, hogy minden nappal egyre csúfabb legyen. – A második azt mondta: – Én azt kívánom neki, hogy valahányszor szóra nyitja a száját, egy varangy essen ki belőle. – A harmadik pedig így szólt: – Én azt kívánom neki, hogy nyomorúságos halált haljon.

A leány ezalatt epret keresgélt a ház körül, de mivel egyet sem talált, bosszankodva hazament. Odahaza mesélni kezdte, mi történt vele az erdőben, és uramfia egy varangy ugrott ki a száján, úgyhogy mindenki rémülten menekült előle!

A mostoha nagyon dühös volt, és egyre csak azon járt az esze, hogyan árthatna férje lányának, aki napról napra egyre szebb lett. Végül kizavarta őt egy fejszével, hogy vágjon léket a tó jegén, és fogjon annyi halat, amennyit csak tud. A leány engedelmeskedett, kiment és léket vágott a jégen; és éppen akkor aranyos hintóján arra hajtott a király. A hintó megállt, és a király így szólt: -Gyermekem, ki vagy te és mit csinálsz itt?

– Csak egy szegény leány vagyok, aki halászni készül – felelte a leány. A királynak megesett rajta a szíve, mikor látta, milyen szép, és így szólt: – Eljönnél-e a palotába, te kedves teremtés?

– Nagyon szívesen elmegyek – felelte a leány, aki örült, hogy többé nem kell gonosz mostohája és nővére mellett szenvednie. Ezért beszállt a hintóba, és a király elvitte a palotába, ahol hamarosan nagy pompával meg is tartották a menyegzőt, ahogy a törpék azt megjósolták.

Egy év múlva az ifjú királynőnek fia született. A mostohaanyja hallott a nagy eseményről, és csúf lányával együtt elment a palotába, mintha csak látogatóba érkeztek volna. Egy nap azonban, mikor a király elment otthonról, és senki nem volt körülöttük a gonosz asszony megragadta a királynő fejét, a lánya pedig a lábát, kiemelték az ágyból, és kidobták az ablakon a folyóba, amely ott kanyargott a palota mellett. Azután az asszony befektette saját csúnya lányát az ágyba, és tetőtől talpig betakarta. A király visszatért, és gyönyörű feleségével szeretett volna beszélni, de a mostoha így szólt: – Csitt! Ne ébreszd fel, mert mély álomba merült.

A király nem gondolt semmi rosszra, és másnap reggel visszajött. Amikor azonban beszélt a lányhoz, és az válaszolt, minden szónál egy varangy ugrott ki a száján, noha azelőtt aranypénzek hullottak belőle. Megkérdezte hát, mi történt, az asszony pedig így felelt: – Bizonyára a gyengeségtől van, hamarosan ismét a régi lesz.

Éjszaka azonban a kis kukta látta, hogy egy kacsa úszik át a patakon és így szól:

Mit csinálsz, ó jó király, ébren vagy, vagy alszol már?

Mivel a király nem válaszolt, a kacsa így folytatta:

Vendégeim hogy vannak?

A kukta így felelt:

Mindegyikük alszik már.

A kacsa ekkor megkérdezte:

És hogy van kicsi fiam?

A kukta erre így felelt:

Bölcsőjében szundikál.

Ekkor a kacsa a bölcsőhöz repült, ott királynévá változott, és megszoptatta kisfiát, felrázta a párnáját és betakarta. Azután visszaváltozott kacsává, és ismét átúszott a patakon. Másnap éjjel ugyanez történt, a harmadik éjjel azután így szólt a kuktához: – Menj és mondd meg a királynak, hogy hozza ide a kardját, és forgassa meg háromszor a fejem fölött a küszöbön.

A fiú sietett a királyhoz, aki rögtön hozta a kardját, és háromszor megforgatta a kacsa fölött a küszöbön. A harmadik suhintásra a kacsa visszaváltozott királynévá, és éppolyan egészséges és gyönyörű volt, mint annak előtte.

A király nagyon boldog volt, de elrejtette feleségét egy titkos szobába egészen vasárnapig, amikor a gyermek keresztelője volt. Akkor aztán így szólt: – Mit érdemel az a bűnös, aki egy ártatlant kirángat az ágyából, és bedobja a folyóba? – A mostoha így felelt: – Az ilyennek az a méltó büntetés, ha hordóba szögezik, és legurítják a dombról a folyóba.

– Most mondtad ki saját halálos ítéletedet – mondta a király; és azonnal utasította szolgáit, hogy hozzanak egy hordót, amelybe beletették a mostohát és leányát, a hordó alját beszögezték, és le is gurították őket a dombról a folyóba.