HÜVELYK MATYI

Hossza: 11:45 perc

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, élt egyszer egy szegény parasztember. Minden este ott üldögélt a tűz mellett, míg felesége a fáradságos napi munka után fonalat gombolyított. Egy nap a szegény ember felsőhajtott:

– Miért is nincs nekünk gyermekünk? Olyan csendes ez a ház. Ahol gyerekek vannak, ott minden csupa jókedv és vidámság.

– Jaj bizony – sóhajtott a felesége -, ha csak egyetlen gyermekünk is lenne, még ha nem is nagyobb, mint a hüvelykujjam, boldog lennék, és teljes szívemből szeretném.

Nem telt el sok idő, és a házaspárnak gyermeke született, formára tökéletes, mint bármelyik más gyerek, de nem volt nagyobb, mint egy felnőtt ember hüvelykujja. Így hát teljesül a kívánságuk, és a kicsit elnevezték Hüvelyk Matyinak. Mindennap bőségesen adtak neki enni, ő azonban nem nőtt egy araszt sem, hajszálra ugyanakkora maradt, mint születésekor volt. Az esze azonban vágott, mint a borotva, és helyén volt a szíve is. Látszott, hogy még sokra viszi a életben.

Egy nap az apja fát vágni indult az erdőbe és felsóhajtott:

– Bárcsak valaki utánam tudna hajtani a szekérrel!

– Elhajtom én a szekeret, édesapám – kiáltotta Hüvelyk Matyi – ne aggódj, ott lesz az időben.

Az apja nevetett. – Ugyan hogy hajtanád el a szekeret? Túl kicsi vagy te ahhoz, hogy a gyeplőt tartsad.

– Semmi gond, édesapám! Ha édesanyám felszerszámozza a lovat, én beleülök a fülébe, és megsúgom neki, merre menjen.

– Hát egy megpróbálhatjuk – egyezett bele a szokatlan kérésbe a parasztember. Így hát, mikor eljött az idő, a felesége felszerszámozta a lovat, beleültette Hüvelyk Magyit a fülébe, és elmagyarázta neki, hogyan, merre menjen. Azután elindultak, és a ló pontosan rátalált a helyes útra. Amint épp befordultak egy kanyarban, és Hüvelyk Matyi odakiáltott a lónak: – Gyí te! Gyí te! -, két idegen jött szembe. Az egyik odaszólt a másiknak: – Hát ez meg micsoda? Jön egy szekér, egy hang szólongatja a lovat, de kocsist nem látok sehol.

– Itt valami turpisság van – felelte a másik. – Menjünk, kövessük őket.

A szekér továbbment az erdőbe, egészen a tisztásig, ahol a parasztember fát vágott. Ahogy Hüvelyk Matyi meglátta az apját, felkiáltott: – Itt vagyok, apám, a szekérrel, kérlek vegyél le! – Az pedig bal kézzel megfogta a gyeplőt, jobb kézzel leemelte fiacskáját a ló füléből, és leült vele a szalmára. Amikor a két idegen megpillantotta a fiút, nem tudtak hova lenni a csodálkozástól. Az egyik félrehúzta a másikat, és így szólt: – Ez a kis fickó megcsinálhatja a szerencsénket. Vegyük meg, és pénzért mutogathatjuk a vásárban. Oda is mentek a szegényemberhez és megkérdezték: – Eladnád-e nekünk a fiadat? Jól bánunk majd vele.

– Dehogy adom el – felelte az. – Ő az én szívem boldogsága, meg nem válnék tőle a világ minden kincséért sem! – Ám Hüvelyk Matyi, amikor ezt meghallotta, felmászott az apja ingén, leült a vállára, és ezt súgta neki: – Adjál csak el nekik, ne félj, hamarosan visszatérek. – A szegény ember így hát eladta őt a két idegennek egy szép csillogó aranypénzért. A két férfi megkérdezte Hüvely Matyit, hogyan szeretne utazni. – Tegyél csak a kalapod karimájára – felelte a fiú -, onnan jól fogom látni a vidéket. Ne félj, nem esek le.

Hüvelyk Matyi elbúcsúzott az apjától, aztán hármasban elindultak. Amikor besötétedett, Hüvelyk Matyi kérte, hogy emeljék le. Némi tiltakozás után azok belegyeztek, és letették a földre. Hüvelyk Matyi azonnal elszaladt, és bebújt egy egérlyukba. – Viszlát, gazdáim – nevetett -, menjetek csak az utatokra, de már nélkülem! – és még mélyebbre mászott a lyukban. A két férfi beszúrta a botját a nyíláson, de hiába, mert Hüvelyk Matyi már jól a lyuk mélyén volt. Mivel eddigre már koromsötét lett, kénytelenek voltak bosszúsan és üres zsebbel odébbállni.

Amint Hüvelyk Matyi meggyőződött arról, hogy elmentek, kimászott a rejtekhelyéről, és ekképp töprengett: „Veszélyes ilyen sötétben a mezőn járni, az ember még kitöri a lábát vagy a nyakát!” Körülnézett, és nagy örömére megpillantott egy üres csigaházat. – Hála Istennek! – kiáltotta. – Ez jó szállás lesz nekem éjszakára – ezzel bebújt a csigaházba. Már aludni készült, amikor meghallotta, hogy két ember jön arra, és az egyik azt mondja a másiknak: – Hogyan tudnánk megszerezni a lelkész ezüstjét és aranyát?

– Én tudom – szólt közbe Hüvelyk Matyi.

– Mi volt ez? Kiáltott fel ijedten az egyik tolvaj. – Mintha valaki beszélt volna. – Megálltak és füleltek, Hüvelyk Matyi pedig ezt mondta: – Vigyetek magatokkal, és én segítek nektek.

– Hol vagy? – kérdezték a tolvajok.

– Nézzetek körül a földön, és figyeljétek meg, merről jön a hangom – felelte ő. A tolvajok keresgéltek, míg végül megtalálták és felemelték. – Hogyan? Te segítenél nekünk, te kis vakarcs?

– Én bizony! Be tudok mászni a rácsok között a lelkész ablakán, és kiadhatom nektek, amit csak akartok.

– Hát jól van, próbáljuk meg! – mondták a tolvajok.

Mikor a házhoz értek, Hüvelyk Matyi bemászott a szobába, és kikiáltott, amilyen hangosan csak bírt: – Mindent el akartok vinni?

A tolvajok megrémültek. – Halkabban, még felébred valaki! – suttogták. Hüvelyk Matyi azonban úgy tett, mintha nem értené, és még hangosabban kiáltott: – Mindent el akartok vinni?

Ez felébresztette a cselédet, aki éppen abban a szobában aludt. Felült és hallgatózni kezdett. A tolvajok először rémülten elfutottak, de aztán megnyugodtak, és úgy gondolták, Hüvelyk Matyi csak ugratni akarja őket. Így visszamentek, és suttogva megkérték, hogy adjon ki nekik valamit. Hüvelyk Matyi erre még hangosabban kiáltott: – Mindent kiadok, csak nyújtsátok a kezeteket! – a cselédlány mindezt tisztán hallotta, kiugrott az ágyból, és az ajtóhoz szaladt. A tolvajok menekültek, ahogy csak a lábuk bírta, a cselédlány viszont nem látott semmit a sötétben, ezért visszament, hogy lámpást gyújtson. Mire visszaért, Hüvelyk Matyi észrevétlenül kiosont a szobából, és elrejtőzött az istállóban. A cselédlány átkutatta a szobát, de mivel nem talált semmit, visszafeküdt abban a hiszemben, hogy mindezt csak álmodta. Eközben Hüvelyk Matyi kényelmes ágyat vetett magának a széna között, azt tervezte, hogy ott alszik hajnalig, azután hazamegy a szüleihez.

Ám a sors másképp akarta, és még jó néhány megpróbáltatás várt rá.

Hajnalhasadtakor felkelt a cselédlány, hogy megetesse a tehenet. Kiment az istállóba, és felkapott egy marék szénát, pont onnét, ahol szegény Hüvelyk Matyi aludt. Méghozzá olyan mélyen aludt, hogy csak akkor ébredt fel, amikor már a tehén szájában volt. – Uramisten! – kiáltott fel. – Hogy kerültem ebbe a malomba? – De aztán rájött, hol lehet. Ügyesen kikerülte a tehén fogait, és lecsúszott a torkán. – Ez bizony ablaktalan szoba – mondta magában -, sötét van, én meg nem hoztam lámpást magammal. – Följebb azonban még rosszabb volt a helyzet, ráadásul egyre szűkebb lett a hely, ahogy a tehén csak nyelte a szénát. Hüvelyk Matyi most már torkaszakadtából kiabálni kezdett: – Nem akarok több szénát! Ne hozzatok több szénát! – A cselédlány éppen ekkor fejte a tehenet, és mikor felismerte az éjjel már hallott hangot, és nem látott senkit, úgy megrémült, hogy leesett a kisszékről, és feldöntötte a tejescsuprot. Rémülten sietett a gazdájához. – Jaj, lelkész úr, beszél a tehén!

– Megőrültél lányom – felelte a lelkész, de azért kiment az istállóba, hogy megnézze, mi történt. Amint belépett, Hüvelyk Matyi ismét kiabálni kezdett: – Nem akarok több szénát! Ne hozzatok több szénát! – Ettől már maga a lelkész is megijedt, mert azt hitte, gonosz szellemek szállták meg a tehenét. A jószágot levágták, és éppen a húst osztották szét, amikor újabb baleset érte Hüvelyk Matyit. Éppen arra járt ugyanis egy farkas, és pont azt a részt harapta ki a tetemből, ahol a fiú volt. Hüvelyk Matyi azonban nem vesztette el a fejét, és kiszólt a farkas hasából: – Farkas koma, nagyszerű vacsorát tudok a számodra.

– És hol lenne az? – kérdezte a farkas.

– A mező szélén álló házban. Bemászol az ereszcsatornán keresztül, és odabent annyi süteményt, szalonnát, kolbászt ehetsz, amennyi csak beléd fér – felelte Hüvelyk Matyi, és pontosan leírta a szülei házát.

A farkasnak nem is kellett kétszer mondani. Ahogy leszállt az éj, beosont, és jól befalatozott a kamrában. Mikor jóllakott, el akart menekülni az ereszcsatornán át, de most már nem fért ki a lyukon. Hüvelyk Matyi, aki éppen erre számított, hangosan kurjongatni és kiabálni kezdett a farkas hasában hatalmas zajt csapott. – Maradj már csendben! – szólt rá a farkas -, még felébreszted a háziakat.

• Ugyan már! – rikkantotta a kis ember. – Te már jóllaktál, most rajtam a sor, hogy dőzsöljek. – És még nagyobb ordítozásba kezdett. A szülei végre felébredtek, és benéztek az ajtó résein. Amikor meglátták, micsoda pusztítást vitt véghez a farkas, kiszaladtak, az ember hozta a fejszét, az asszony a kaszát. – Maradj mögöttem – mondta az ember, amikor beléptek a szobába. – Ha nekem nem sikerül végeznem vele, próbáld meg a kaszával levágni a fejét.

Hüvelyk Matyi meghallotta apja hangját, és felkiáltott: – Itt vagyok, édesapám, a farkas hasában. – A parasztember nagyon megörült. – Istennek hála, meglett a fiunk! – és szólt a felségének, hogy tegye el a kaszát, nehogy kárt tegyen a gyerekükben. Azután felemelte a fejszét, és jól kupán csapta a farkast, hogy az menten összerogyott. Kést vett elő, felvágta a farkas hasát, és kiszabadította hüvelyknyi fiacskáját. – Édes kisfiam! Hogy aggódtunk miattad! – kiáltott fel megkönnyebbülten.

• Bizony, édesapám – felelte Hüvelyk Matyi -, én is úgy érzem eleget láttam már a világból. Boldog vagyok, hogy megint friss levegőt szívhatok!
• Merre jártál, fiacskám? – kérdezte az apja.
• Voltam én egérlyukban, tehén szájában, farkas hasában, de most már itt maradok veletek – felelte Hüvelyk Matyi.
• Úgy ám – felelték az öregek -, el nem adunk többé a világ minden kincséért sem! – és boldogan ölelgették, csókolgatták. Azután adtak neki bőségesen enni és inni, és új ruhát is csináltattak neki, mert a régi teljesen elkopott a nagy utazásban.