HAMUPIPŐKE

Hossza: 12:57 perc

Egyszer régen egy gazdag ember felesége nagyon beteg lett. Amikor érezte, hogy közeleg a vég, ágyához hívta egyetlen lányát, és így szólt hozzá:

– Kislányom, légy mindig jó és szelíd, akkor az emberek szeretni fognak és jó irányt vesz a sorsod. E szavakkal lehunyta a szemét és meghalt. A lány mindennap kiment édesanyjához a temetőbe, ott sírdogált egy sort, és továbbra is engedelmes, jó lány volt. Eljött a tél, hó borította be a sírt, és amikorra tavaszi nap elolvasztotta a hótakarót, a gazdag ember új feleséget hozott a házhoz.

A mostoha anyának két lánya is volt, szép arcúak, de hamisak, gonosz szívűek, sötét lelkűek. Nehéz idők köszöntöttek a szegény kislányra. – Méghogy ez a liba itt üldögéljen velünk a szobában! – Háborodott fel a két mostohatestvér. – Ha enni akar, dolgozom meg érte! Cselédnek pedig a konyhában a helye!

Ezzel lerángatták róla takaros kis ruháját, kopott szürke szoknyáját és facipőt adtak rá. – Nézzétek csak a büszke hercegnőt színpompás ruhájában! – gúnyolódtak rajta, és hahotázva a konyhába vezeték. Ettől fogva a lánynak minden nap keményen kellett dolgoznia látástól vakulásig. Már hajnalban vízért ment, megrakta a tüzet, sütött-főzött és súrolt. A két mostohatestvér ezenközben állandóan sértegette, kigúnyolta, és a hamuba szórták neki a borsót meg a babot, hogy ki kelljen válogatnia. Ágya nem volt, éjszakánként a tűzhely hamujában kellett nyugovóra térnie, ezért egy idő után mindenki csak Hamupipőkének hívta.

Történt egyszer, hogy egy napon az apa elment a vásárba, és megkérdezte lányait, mit hozzon nekik. – Szép ruhákat! – mondta az egyik mostohalány. – Gyöngyöket és drágaköveket! – szólt a másik. És te, Hamupipőke, mit szeretnél? – Hamupipőke így válaszolt: – apám, szakítsd le az első ágat, amely útban haza a kalapodhoz ér, azt hozd el nekem.

Az apa megvette a szép ruhákat, a gyöngyöket és a drágaköveket. Amikor pedig hazafele menet egy cserjésen lovagolt át, egy mogyoróvessző érintette meg a kalapját. Eszébe jutott legkisebb lánya. Letörte az ágat és hazavitte. Odahaza átnyújtotta mostohalányainak az ajándékaikat, hamupipőkének pedig a mogyoróágat. Hamupipőke hálásan megköszönte, aztán kiment vele édesanya sírjához, elültette rajta, és olyan sokáig sírt, hogy könnyeitől az ágacska hatalmas fává nőtt. Egy kis fehér madár telepedett meg a fa ágai között. Hamupipőke bármit kívánhatott, a kismadár azt máris teljesítette.

Egy nap elterjedt a hír, hogy a király három álló napig tartó bált rendez. Minden szép leányt meghívtak, hogy fia, a herceg közülük válassza ki menyasszonyát. Amikor a két mostohatestvér ezt meghallotta, nagyon megörültek, és magukhoz parancsolták Hamupipőkét. – Fésüld meg a hajunkat, fényesítsd ki a cipőnket, és öltöztess fel minket szép ruhába, mert a király palotájába megyünk. – Hamupipőke engedelmeskedett, de nagyon el volt keseredve, mert ő is szeretett volna velük menni a bálba. Meg is kérdezte mostohaanyját, hogy elengedi-e.

– Ne bolondozz, Hamupipőke! – felelte a gonosz lelkű asszony. – Csupa por és piszok vagy, így akarnál a bálba menni? Nincs rendes ruhád, nincs szép cipőd, hogy akarsz így táncolni? – De Hamupipőke addig kérlelte, még a mostohaanyja azt mondta: – Nem bánom. A hamuba szórtam egy fazék babot, ha két óra alatt kiválogatod, elmehetsz a bálba. A lány ekkor a hátsó ajtón át a kertbe szaladt és kiszólt: – Ti szelíd galambok és gerlék, meg az ég madarai, segítsetek nekem kiválogatni a jó babokat a fazékba, a rosszakat pedig megehetitek. Abban a pillanatban két fehér galamb repült be a konyhaablakon, utánunk a gerlék, hamarosan az ég sok-sok madara bent csiripelt a konyhában. Leszálltak a hamura, csőrükkel kikapdosták az összes jó babot a fazékba a többit megették. Egy röpke óra alatt végeztek is és elrepültek. A lány örvendezve vitte a fazekat a mostohaanyjának, remélte, hogy most már elengedi a bálba, de az asszony így szólt: – Nem, Hamupipőke, nincs szép ruhád és táncolni sem tudsz, csak nevetnének rajtad. – A kislány keserves sírásra fakadt, a mostohaanyja pedig ezt mondta: – Ha egy óra alatt ki tudsz válogatni a hamuból két fazék babot, te is eljöhetsz velünk. – „Ezt a feladatot lehetetlen teljesíteni „– mondta magában. Amint kiszórta a két fazék babot a hamuba, Hamupipőke ismét kiment a kertbe, és szólította a madarakat: – Ti szelíd galambok és gerlék meg az ég madarai, segítsetek nekem kiválogatni a jó babokat a fazekakba, a rosszakat pedig megehetitek. – Abban a pillanatban két fehér galamb repült be a konyhaablakon, utánuk a gerlék, hamarosan az ég sok-sok madara bent csiripelt a konyhában. Leszálltak a hamura, és csőrükkel kikapdosták az összes jó babot a fazekakba, a többit megették. Alig fél óra alatt végeztek is és elrepültek. A lány örvendezve vitte a fazekakat a mostohaanyjának, remélte, hogy most már elengedi a bálba, de az asszony így szólt: – Hiába, Hamupipőke. Nem jöhetsz velünk, mert nincs szép ruhád, és táncolni sem tudsz. Csak szégyenkeznénk miattad. – Ezzel hátat fordított szegény Hamupipőkének, és elsietett két kárörvendő lányával.

Amint egyedül maradt a házban, Hamupipőke kisietett édesanyja sírjához a mogyorófa alá, és így szólt:

Rázd meg magad, kedves fa,

Szép ruhát adj nekem ma!

Ekkor a kismadár egy ezüst és arany szálakkal kivarrt selyemruhát meg egy ezüsttel hímzett selyemcipellőt dobott le neki. Hamupipőke magára öltötte, és elment a bálba. Mostohaanyja és testvérei nem ismerték fel, és valami külországi hercegnőnek nézték, olyan gyönyörű volt, meg aztán nyugodtan hihették, hogy Hamupipőke odahaza válogatja a babot a hamuból. Egyszer csak odalépett hozzá a herceg, és felkérte táncolni. Azon az éjjelen már nem is táncolt senki mással, csak Hamupipőkével, még a kezét sem engedte el. Ha bárki más felkérte a lányt, a herceg így szólt: – Ő az én párom. – Hamupipőke tudta, hogy már haza kell mennie, hogy mostohaanyja majd otthon találja. A herceg azt mondta neki: – Engedd meg, hogy hazakísérjelek – tudni akarta ugyanis, hogy ki ez a titokzatos szépség. Hamupipőke azonban megszökött előle, a temetőben ráterített ruháját a sírra, majd fölvette szürke szoknyáját, és visszaült a hamuba.

A következő napon a mostoha ismét elment lányaival a bálba, és Hamupipőke is kiment a mogyorófához. Ugyanazt a dalt énekelte:

Rázd meg magad, kedves fa,

Szép ruhát adj nekem ma!

Ekkor a kismadár még az előzőnél is ragyogóbb ruhát dobott le neki, úgyhogy a bálban mindenkit elkápráztatott a lány szépsége.

A herceg is csak őrá várt, kézen fogta, és senki mással nem táncolt egész este. Ha bárki más felkérte a lányt, a herceg azt mondta: – Ő az én párom. – És amikor eljött az idő, és Hamupipőke elindul haza, a herceg követte, és látta is, melyik házba megy be. A lány azonban gyorsan eltűnt a hátsó kertben, majd a kisajtón át a temetőbe sietett, és ott bújt meg.

A bál harmadik napján, mikor a mostoha és lányai már úton voltak, Hamupipőke ismét kiment édesanyja sírjához és így szólt:

Rázd meg magad, kedves fa,

Szép ruhát adj nekem ma!

Akkor a kismadár egy olyan ruhát dobott le, amely még gyönyörűbb, még csillogóbb volt, a cipőcske pedig színaranyból készült. Amikor a lány betoppant a bálba, a vendégeknek az ámulattól a lélegzetük is elállt. A herceg ismét csak vele táncolt egész este, és ha bárki más fel akarta kérni, azt mondta: – Ő az én párom. – Eljött az éj, és Hamupipőkének indulnia kellett haza. Olyan gyorsan futott, hogy a herceg nem tudta utolérni, de már számított erre, és az egész utat felöntette szurokkal. A lány egyik cipője bele is ragadt a szurokba, a herceg pedig magához vette, látta, milyen kicsi és kecses, meg hogy színaranyból van. Másnap reggel bekopogott a cipellővel a házba, és azt mondta: – Akinek a lábára illik ez az aranycipellő, az lesz a feleségem, senki más.

A két mostohatestvér nagyon megörült ennek, és az idősebb be is ment anyjával együtt a szobába, hogy felpróbálja a cipőcskét. Az azonban túl szűk volt, a lány nagy lábujja nem fért bele. Az anya ekkor egy kést nyújtott oda lányának és ezt mondta neki: – Vágd le az ujjadat. Ha királynő leszel, úgysem kell több gyalog járnod.

A lány levágta az ujját, belepréselte lábát a cipellőbe, és fájdalmát titkolva visszament a herceghez. Az nagy boldogan maga mögé ültette a nyeregbe, és már indult is vele a palotába. Ahogy a sírhoz értek, két gerlicét pillantott meg a mogyorófa ágán, akik így énekeltek:

Véres lett a cipellő,

E nagy lábra nem illő.

Nézz csak hátra, nézz csak hátra,

Menyasszonyod nem e lányka.

A herceg hátranézett, és meglátta vércseppeket. Azonnal visszafordult, visszavitte a lányt és kijelentette, hogy nem ő az igazi. Ekkor a másik nővér vonult el a cipővel a szobájába, hogy felpróbálja. Az ujjai szépen bele is fértek, de a sarka sehogysem. Ekkor az anya neki is odanyújtotta a kést, és ezt mondta: – Vágj le egy darabot a sarkadból, ha királynő leszel, úgysem kell többé gyalog járnod.

A lány levágott egy darabot a sarkából, belepréselte lábát a cipellőbe, és fájdalmát titkolva visszament a herceghez. Az nagy boldogan maga mögé ültette a nyeregbe, és már indult is vele a palotába. Ahogy a sírhoz értek, két gerlicét pillantott meg a mogyorófa ágán, akik így énekeltek:

Véres lett a cipellő,

E nagy lábra nem illő.

Nézz csak hátra, nézz csak hátra,

Menyasszonyod nem e lányka.

A herceg hátranézett, látta, hogy vér csöpög a lány lábából, és pirosra áztatta a harisnyáját. Így hát visszavitte a lányt, és azt mondta: – Ő sem az igazi, nincs több lányotok?

– Csak a kis Hamupipőke – felelte az apa -, az első házasságomból született kislány, de ő nem lehetett ott a bálban.

A herceg kérte, hogy hozzák oda Hamupipőkét, a mostoha azonban tiltakozott: – Ó, nem, ő annyira piszkos, szégyellném, ha felséged meglátná.

A herceg azonban kérlelhetetlen volt. Így hát behívták Hamupipőkét, aki szépen megmosta kezét, arcát, aztán belépett, és fejet hajtott a herceg előtt. Ezután leült a kisszékre, ledobta nehéz fapapucsát, és felvette az aranycipellőt, amely pontosan illett a lábára. Amikor pedig felállt, már a herceg is felismerte benne a gyönyörű leányt, akivel táncolt, és felkiáltott: – Ő az én igazi menyasszonyom! – A mostoha és lányai majdnem megpukkadtak a méregtől, de a herceg a lovára ültette Hamupipőkét, és most már a legnagyobb boldogságban indult vele a palotába. Amikor a mogyorófához értek, a két gerlice ezt dalolta:

Nem véres a cipellő,

E kis lábra épp illő.

Nézz csak hátra, nézz csak hátra,

Menyasszonyod ez a lányka.

Ezután pedig Hamupipőke vállára szálltak, és végig az úton ott is maradta,

A palotában a boldog párnak hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak. A mostoha és két lánya olyan csúf lett a szégyentől meg a gonoszságtól, hogy még az éjszaka leple alatt felkerekedtek, és elhagyták a házat. Elbújdostak világgá, nem is kereste őket senki.