A RÁTÓTI CSIKÓTOJÁS

Hossza: 4:14 perc

Van valahol a világon egy Rátót nevű község. Arról híres egy a hely, hogy az emberek nem álltak kétszer sorba, amikor az észt osztották, sőt laktak ott olyanok is, akik talán egyszer sem.

Ebben a Rátótban esett meg, hogy a csősz talált egy hatalmas úri tököt a mezőn. Törte is a fejét, hogy mi lehet ez, mert addig csak főzni való tököt látott, de ilyen sütni valót még nem. Fölvette, megtapogatta, meg is szagolta. Mivel nem tudta kitalálni, mi lehet az, ezért bevitte a bíró hivatalába. Haladéktalanul összehívták a falu elöljáróit. Tanácskoztak, és közben hol a tökre, hol egymásra néztek. Azt motyogta a legöregebb, aki talán a legeszesebb is volt:

• Sok időt megértem, de ilyen teremtményt még nem láttam. Mi a csuda lehet ez?

Így szólt az, aki utána jön a korban:

• Én is sokat megértem már, de ilyet még nem ettem.

A következő vén így nyilatkozott:

• Én sem tudom, mi ez. A bíró uram viszont azért bíró, hogy az ilyen rejtélyeket megfejtse.

Vakarta a kobakját a bíró, izzadt erősen, ahogy erőltette az eszét, végül kinyögte a megoldást:

• Hát a formáját tekintve nem lehet más, csakis… egy tojás!

Erre aztán megkönnyebbülten rávágta a többi atyafi is:

• Hogy nem jutott ez az eszünkbe? Persze, hogy tojás! Mi más is volna?

Ekkor a csősznek eszébe ötlött, hogy még meleg volt a tojás, amikor meglelte. A bíró éles elméjű embernek tartotta magát, ezért vitát nyitott, hogy vajon milyen állaté lehet ez a tojás?

• Gyíksárkányé! – állapította meg a legöregebb.
• Griffmadáré! – vélekedett egy másik. Néhányan helyeseltek.

Hanem a csősznek megindult az emlékezete. Előadta, hogy akkoriban, amikor találta a tojást, valami hatalmas, négylábú állat csatangolt a határban. Lobogó sörénye volt és hosszú farka. A bíró a homlokához csapott és felkiáltott:

• Csikó! Csikó tojta!

Az elöljárók büszkék voltak, hogy ilyen okos bírójuk van. Ünnepelték harsányan. Hanem a bíró ábrázata egyszer csak elkomorodott. Csendet intett a kezével, majd így szólt:

• Nagyszerű, hogy eddig eljutottunk, de most döntsük el, mitévők legyünk ezzel a csikótojással.
• Ki kell költeni!
• Igen ám, de nekünk nincsenek lovaink!

Mindenki elhallgatott. Kis idő múlva újra a bírónak támadt nagy gondolata:

• Majd kiköltjük mi magunk, atyafiak!

Még a helyszínen elkezdték a költést. A bíró jó példával akart elöl járni, ezértő gubbasztott rajta hűségesen első nap. Utána sorban a férfiak, mindenki egy napot.

Máig is költenék a tököt, ha el nem terjedt volna környező falvakban, hogy rájuk zápult a tojás. A bíró ugyan nem így hitte, de a többieknek már bent volt a bogár a fülükben. Megszagoltatta velük a bíró a „tojást”, és egybehangzóan állították, hogy büdös.

Úgy döntöttek, hogy a záp csikótojást legurítják a dombról, mégpedig arra a községre, amelyik leghangosabban terjesztette a tojás megzápulását. De ezt már látni kívánta az egész falu. Apraja-nagyja kivonult a dombra.

A bíró levette a talicskáról a tököt, és elkezdte gurítani. A „tojás” meg csak gurult-gurult, s a domb alján egy bokorba érkezett. Ott egy kőbe ütközött, és ripityára tört. A bokorból meg ugyanakkor kiugrott egy kisnyúl, akit talán a becsapódó tök ébresztett fel a délutáni szundikálásból.

Amikor meglátták a rátótiak, elkezdtek óbégatni:

• A pici csikó! Ott fut, ni, a kiscsikó! Utána, emberek!

A sok ember mind a nyúl nyomába eredt, de beérni egy sem tudta. Közben ott maradt a bíró a dombtetőn, egyedül. Bosszankodva jegyezte meg:

• Nem mondtam-e, hogy mozog már a kiscsikó? Miért is nem ültünk türelemmel a tojáson még egy-két napig?