Az ördög három aranyhajszála

Hossza: 15:07 perc

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény asszony, kinek a fia burokban jött világra. Erről a kis csecsemőről az jövendölték, hogy tizennégy esztendős korában nem más lesz a mátkája, mint a király leánya. Nem telt bele sok idő, és a király álruhában a faluba látogatott. – Mi hír a faluban mostanság? – kérdezgette a népet. Az emberek így feleltek: – Néhány nappal ezelőtt világra jött egy gyermek. Burokban született a fiúcska – nagyon szerencsés élete lesz, az már biztos! Azt jövendölték neki, hogy tizennégy esztendősen a király leányát fogja párul venni!

A gonosz lelkű királyt e jóslat igencsak nyugtalanította. Elment hát a gyermek szüleihez, és nyájasan így szólt: – Szépen kérlek benneteket, adjátok nekem a gyermeket! Majd és gondját viselem!

A szülők először nemet mondtak, ám az idegen oly sok aranyat ígért, hogy végül beleegyeztek, és odaadták neki a kisdedet. – A szerencse gyermeke – nyugtatták magukat -, biztos, hogy minden jól alakul majd vele!

A király egy ládikába tette a babát, és ellovagolt vele. Hamarosan egy folyóhoz ért. Ott a ládikát a mély vízbe vetette, benne az ártatlan csecsemővel. – Megkímélem a lányomat ettől a nemkívánatos vőlegénytől! – mondta magában.

Ám a ládika nem süllyedt el. Mint egy csónak, úgy lebegett a vízen, melynek egyetlen cseppje, annyi sem pottyant bele. Egészen egy malomig úszott, ami a király palotájától két mérföldnyire állt. A malomgáton aztán fennakadt. A molnár, aki épp ott serénykedett, észrevette, és egy kampóval ki is halászta. Azt remélte, kincset talál benne. Ám amikor felnyitotta a tetejét, egy édes ki csecsemőre lelt. Sebtében vitte is már a malomba, mert neki és a feleségének nem volt gyermeke. Úgy döntöttek hát, hogy magukhoz veszik a csöppséget. – A jóisten küldte őt hozzánk! – mondták örömükben. Nevelgették is szeretetben a fiúcskát, aki az évek során erős legénnyé cseperedett.

Történt aztán, hogy egy napon a király a vihar elől épp ebbe a malomba menekült. Megpillantotta ott a fiút. – Tiétek-e ez a szép szál legény? – kérdezte. – A miénk, felséges királyunk – felelték -, de úgy találtunk rá, tizennégy esztendővel ezelőtt. Egy ládikában akadt fenn a gáton. Ott találtunk rá, és gyorsan kihúztuk a vízből.

A király elsápadt, mert ráismert a történetre. – Jó emberek – szólalt meg -, nem küldhetnék a fiatokkal egy levelet asszonyomnak, a királynénak? Két arannyal jutalmaznám érte!

– Ahogy felséged kívánja – felelték a molnárék, s rögvest szóltak is a fiúnak, hogy készítse magát.

A király írt egy levelet a királynénak, amiben ez állt: – Ahogy a fiú megérkezik ezzel a levéllel, ölesd meg és temettesd el! Intézkedj, még mielőtt hazaérek!

A fiatal legény útra kelt a levéllel. Útközben azonban eltévedt, s az este egy sűrű erdőben találta. Egyszer csak a félhomályban pislákoló fényre lett figyelmes. Arra felé vette útját, s hamarosan egy házikóhoz ért. Az ajtón belépve egy anyókát talált, ki a tűz mellett üldögélt. Az anyóka igencsak megrémült, ahogy a legényt meglátta. – Hát te ki vagy, fiam? És mit keresel itt?

– A malomból jövök – magyarázta a legény. – A királynénak viszek egy levelet, de eltévedtem az erdőben. Itt tölthetném az éjszakát? – Jaj, te szegény legény! – sopánkodott az anyóka. – Rablótanyára keveredtél, bizony! Ha a rablók visszatérnek, végeznek veled!

– Jöjjenek, ha akarnak! Én ugyan nem félek! Olyan fáradt vagyok, hogy egy lépést sem tudok már tenni – felelte a legény, és elnyúlt a lócán. El is aludt azon nyomban. Ekkor betoppantak a rablók. – Ki ez a fiú? – kérdezték dühödten – Ó! – szólalt meg az anyóka. – Csak egy ártatlan ifjú! A királynéhoz készül egy levéllel, de eltévedt az erdőben. Megszántam szegényt!

A rablók megkaparintották a levelet, és elolvasták, hogy amint a legény megérkezik a palotába, végeznek vele. Erre már a rablók is megsajnálták! A kapitány összetépte a levelet, és írt egy másikat. Ebben a levélben az állt, hogy a fiatal legény érkezésekor vegye feleségül a hercegnőt. Hagyták a legényt, hadd aludjon a lócán reggelig. Amikor reggel felébredt, megmutatták neki a helyes utat, és sok szerencsét kívánva búcsúztak tőle.

A királyné elolvasta a levelet, és ennek szellemében cselekedett. Héthatárra szóló menyegzőt rendezett, s a hercegnőt feleségül adta a szerencse fiához. Nem bánta ő, hisz a legény fiatal volt, meg jóképű. A két szerelmes nagyon-nagyon boldognak tűnt. Kis idő múlva a király visszatért a palotába. Megdöbbenve látta, hogy a jövendölés valóra vált, és lánya férjhez ment a szerencse fiához. – Hogy történhetett ez?! – kérdezte. – A levelemben én nem ezt a parancsot adtam!

A királyné átnyújtotta neki a levelet, és a király maga olvasta el, hogy mi áll benne. Azonnal rájött, hogy az üzenetet valaki meghamisította. Megkérdezte a legényt, mi történt a levéllel, amit rábízott.

– Nem tudok semmit a dologról – felelte a fiú őszintén. – Talán ott űzhettek tréfát velem, ahol az éjszakát töltöttem.

A király erre féktelen haragra gerjedt. – Annak, aki elvette a lányomat, az ördög három aranyhajszálát kell megszereznie! Hozd el őket nekem, és akkor majd megkapod a lányom!

Azt remélte, hogy ily módon megszabadulhat a legénytől. – Megszerzem az ördög három aranyhajszálát, bármi áron! – vágta rá a legény, s nyomban útnak is indult.

Ment-mendegélt, míg egy hatalmas városhoz nem ért. Ott az őr megkérdezte, mi a mestersége, és mihez ért. – Értek én mindenhez – felelte a legény.

– Akkor tégy nekem egy szívességet – kérte az őr. – Áruld el, vajon miért van az, hogy a piactéri szökőkút, amiból egykor bor folyt, most még vizet sem ad?

– Meg fogom mondani a választ – mondta a legény. – Csak várj, míg visszajövök!

A fiú tovább folytatta útját. Ment-mendegélt, míg egy még nagyobb városhoz nem ért. Ott az őr megkérdezte tőle, mi a mestersége, és mihez ért. – Értek én mindenhez – felelte a legény.

– Akkor tégy nekem egy szívességet! – Áruld el, vajon az aranyalmát termő fánk miért nem hajt egyetlen levelet sem?

– Meg fogod tudni a választ. Csak várj, míg visszajövök! – felelte a legény, majd tovább folytatta útját. Ment-mendegélt, míg egy hatalmas tóhoz nem ért. Ezen a tavon át kellett kelnie. A révész megkérdezte, mi a mestersége, és mihez ért. – Értek én mindenhez. – felelte a legény.

– Akkor tégy nekem egy szívességet, és mondd meg nekem, miért kell nekem folyton-folyvást oda-vissza eveznem, és soha nem szabadulhatok!

– Hamarosan meg fogod tudni az okát – felelte a legény -, de várnod kell, míg visszajövök.

Ahogy a legény átért a túlpartra, máris az ördög birodalmának kapujában találta magát. Sötét volt ott, és félhomály. Az ördög nem volt otthon. Csupán az öreganyja üldögélt ott egy hatalmas zsámolyon. – Mit keresel te itt? – meredt rá az asszony. – Az ördög három aranyhajszáláért jöttem – vágta rá a legény. – Máskülönben a mátkám nem lehet az enyém.

– Bátor legény vagy te! – ismerte el az öregasszony. – De jaj neked, ha az ördög hazatér, és itt talál téged! Bújj meg itt valahol, meglátom, mit tehetek érted.

Rögtön hangyává is változtatta a legényt, és azt mondta neki, hogy másszon a palástja alá. Ott majd biztonságban lehet.

– Rendben – szólt a legény. – De van három dolog, amit tudni szeretnék. Miért van az, hogy egy szökőkút, ami egykor bort adott, most ki van száradva, és még csak víz sem folyik belőle? Miért van az, hogy egy fa, ami egykor aranyalmát termett, ma még levelet sem hajt? És miért van az, hogy a révész, aki oda-vissza evez, sosem szabadulhat?

– Nehéz kérdések ezek – felelte az öregasszony. – De most maradj csendben, és figyelj, mit mond az ördög, amikor kitépem a három aranyhajszálát!

Az ördög hazatért, és alig, hogy belépett, már beleszimatolt a levegőbe. – Emberszagot érzek! – ordította. – Nincs ez így rendjén! Nézett erre, nézett arra, minden sarkot átkutatott – de sehol senkit nem talált. Ekkor az öreganyja elkezdett kiabálni: – Most takarítottam ki mindent, most raktam rendet! Te meg itt mindent feltúrsz! Ej, csak az orrodban érzed az emberszagot. Ülj már le inkább, oszt edd meg a vacsorádat!

Az ördög befalta a vacsorát egyetlen szó nélkül. Fáradtnak érezte magát, s fejét az öreganyja ölébe hajtotta. – Megfésülöm a hajad – szólt az anyó. Az ördög ásított, majd nagyokat pislogott, s végül már csak horkolt. Ekkor az öregasszony gyorsan kitépte az egyik szál aranyhajat, és maga melle rejtette.

– Óóó! – riadt fel az ördög. – Mi történt, öreganyám?!

– Jaj-jaj, rosszat álmodtam! – felelte az asszony. – Ezért téptem ki véletlenül az egyik hajszáladat. – Mit álmodtál hát? – kérdezte az ördög.

– Azt álmodtam, hogy egy szökőkút, amely egykoron bort adott, most kiszáradt, és még vizet sem ad. Mondd meg kérlek, mi lehet az oka?

– Ha tudni akarod! – szólalt meg az ördög. – A kútban egy kő alatt ül egy varangy. Ha végeznek vele, újból bor fog csobogni a kútból.

Az öregasszony tovább fésülgette az ördög haját, aki ismét elaludt. Annyira horkolt, hogy az ablakok beleremegtek. Ekkor az asszony kihúzta a második aranyhajat is.

– Ej, az ördög vigye! Mit csinálsz, öreganyám?! – horkant fel dühösen az ördög.

– Ne mérgelődj, no! – szólt az öregasszony. – Csak álmodtam!

– Ezúttal miről álmodtál? – érdeklődött az ördög. – Azt álmodtam, hogy egy bizonyos királyi városban van egy gyümölcsfa. Ez a gyümölcsfa korábban aranyalmákat termett, most meg még egy levél sincs rajta. Mi lehet ennek az oka?

– Hogy mi? – szólalt meg az ördög. – Egy egér rágcsálja a gyökereket. Ha valaki elkapja, újból aranyalmák fognak teremni. Ha az egér tovább rágcsál, a fa ki fog száradni. De most már hagyjál békében. Ha még egyszer zavarni merészelsz, hát bizony mondom, hogy megbánod!

No, azért az öregasszony mégiscsak kitépte a harmadik aranyhajszálat is. Az ördög erre talpra ugrott, és most már igazan haragra gerjedt. Az öregasszonyra támadt, ám az igyekezett csitítani. – Ki tud a rossz álmokon segíteni?

– Hát most miről álmodtál? – kérdezte, hisz még mindig kíváncsi volt.

– Egy révészről álmodtam, aki arra kényszerül, hogy folyton-folyvást evezzen oda és vissza. De soha sem tud szabadulni. Mi ennek az oka?

– Ó, te együgyű! – kiáltotta az ördög. – Ha valaki át akar kelni a folyón, a kezébe kell adnia az evezőt. Akkor majd annak az embernek kell oda-vissza eveznie, s a révész megszabadul terhétől.

Most, hogy az öregasszony már kitépte mind a három aranyhajszálat, és megkapta mind a három kérdésre a választ, hagyta aludni az ördögöt. Fel sem ébredt az egészen napkeltéig.

Reggel aztán, ahogy az ördög elment hazulról, az öregasszony elővette a hangyát a palástja alól, és visszavarázsolta emberré.

– Itt a három aranyhajszál. A három kérdésedre is megkaptad a választ.

– Bizony-bizony! Jól meg is jegyzem őket! – válaszolt a szerencsés legény. Megköszönte az öregasszony segítségét, és elhagyta az ördög birodalmát. Szinte repesett az örömtől, hogy minden szerencsésen alakult. Találkozott a révésszel, aki már várta a választ. Ám a legény így szólt:

– Vigyél át először a túlpartra, ott majd megmondom, hogyan szabadulhatsz fel. – Ahogy átértek, a legény elárulta a révésznek, mit kell tennie. – Amikor jön erre valaki, és át akar kelni, add a kezébe az evezőt.

Elért az első városhoz, ahol a kopasz fa állt. Az őr már várta a választ. – Öljétek meg az egeret, ami a fa gyökerét rágja. Akkor majd újból terem rajt aranyalma – árulta el a legény. Az őr köszönetet mondott, és jutalmul annyi aranyat adott neki, hogy azt két szamár vitte utána. A fiú ezután beért a másik városba, oda ahol a kiszáradt szökőkút állt. Az őrnek megmondta, amit az ördög mondott. – A kő alatt a kútban ül egy varangy. Találjátok meg, és öljétek meg. Utána ismét bor fog folyni.

Az őr köszönetet mondott neki; és mint a másik őr, ő is két számarányi aranyat adott a legénynek jutalmul.

Nem telt bele sok idő, a szerencse fia hazaért. Drága mátkája nagyon megörült, hogy viszontlátja őt. Meghozta, amit a király kért – a három aranyhajszálat az ördög fejéről. Amikor őfelsége meglátta a négy szamárnyi aranyat, elégedetten szólt. – Most, hogy teljesítetted a feltételeket, tied lehet a leányom. De mondd csak, drága vőm, honnan ez a sok arany? Hisz ez igazán nagy kincs.

– Átkeltem a folyón – felelte a legény. – Ott találtam rá, a partot homok helyett ez borította.

– Vajon én is tudnék hozni onnan? – kérdezte mohón a király.

– Amennyit csak akar, felség. Van ott egy révész, az majd átviszi a túlsó partra. Ott aztán megtömheti a zsákjait!

A kapzsi király menten útra is kelt. Ahogy a folyóhoz ért, szólította a révészt, hogy vigye őt át a túlsó partra. Jött is a révész, s a csónakba ültette a királyt. Ahogy elérték a túlpartot, a révész a kezébe nyomta az evezőt, és a partra ugrott. Nem volt mit tenni – kénytelen-kelletlen a király vette át a révész helyét! Bűnei miatt attól fogva neki kellett oda-vissza eveznie örökkön-örökké.

Még mindig ott evez – hacsak azóta valaki le nem váltotta!