AZ ÖREG HALÁSZ ÉS A NAGYRAVÁGYÓ FELESÉGE

Hossza: 4:45 perc

Hol volt, hol nem volt, még hetedhét határon is túl, az Óperenciás-tenger partján élt egy öreg halász. De nem egyedül ám, mert volt neki egy nagyravágyó felesége. Egyik nap a halász szokása szerint kievezett a tengerre. Hamarosan fogott egy gyönyörű aranyhalat.

Láss csodát, az aranyhal megszólalt:

– Kedves halász, kérlek, dobj vissza a vízbe! Nem fogod megbánni: minden kívánságodat teljesíteni fogom.

Az öreg halásznak megesett a szíve a halacskán, és visszadobta a tengerbe. Békésen hazaballagott.

A felesége már csípőre tett kézzel várta.

– Mit fogtál? Hoztál valamit?

– Fogtam ma egy aranyhalat.

– Na és hol van? Hova tetted?

– Könyörgött az életéért, és visszadobtam a vízbe. De megígérte, hogy valamennyi kívánságunkat teljesíteni fogja.

– Úgy? Eredj azonnal vissza hozzá, és mondd meg neki, hogy egy szép ház kellene! -ripakodott rá a házsártos asszony. Ugyanis addig egy rozoga kunyhóban laktak.

Elbaktatott a halász arra a helyre, ahol az aranyhalat kifogta. A partra érve elkiáltotta magát:

– Hallod-e, te aranyhal! A feleségem azt üzeni, hogy egy szép házat szeretne a düledező viskónk helyett.

Eltelt egy kis idő, mire az aranyhal felbukkant. Amikor megjelent, így szólt:

– Rendben van. Menj haza: minden úgy lesz, ahogyan kérte a feleséged.

Mikor hazaért, már ott állt egy takaros ház a kunyhójuk helyén. Az asszony sürgött-forgott a konyhában.

Egy ideig örült az új háznak, hanem az egyik napon ráparancsolt az urára:

– Hallod-e, eredj el ahhoz az aranyhalhoz! Kérj tőle egy kastélyt, mert grófné akarok lenni!

Újra elment a halász a tengerpartra. Megállt a fövenyen, és így szólt:

– Hallod-e, te aranyhal! A feleségem most kastélyt akar és grófi címet is mellé.

Alig telt el néhány perc, kidugta a fejét a vízből az aranyhal.

– Rendben van: mire hazaérsz, meglesz, amit kívánt az asszony.

A halász egy gyönyörű kastélyt talált otthon. A feleségét alig lelte meg a sok szoba között. Ott pipiskedett az egyikben a tükör előtt boldogan.

Másnap reggel alig ébredtek fel, már kezdte is a zsörtölődést az asszony:

– Figyelj rám! Eredj az aranyhalhoz, és mondd meg neki, hogy királyné akarok lenni, aki palotában lakik!

Mit tehetett volna a szegény ember? Elballagott a tengerhez. Mikor a hal meghallotta az asszony kérését, elkomorodott, de csak annyit mondott:

– Menj haza, mindent úgy találsz, ahogy a feleséged kívánta.

Amikor hazaért a halász, alig engedték be a cifra palotába. A felesége éppen vacsorázott, libériás inasok szolgáltak fel neki.

Aznap nem is zsémbelődött, elégedettnek látszott. Ám másnap reggel, miközben a szolgák öltöztették, már sorolta is a férjének:

– Eredj ahhoz a halhoz! Úgy döntöttem, hogy inkább császárné leszek, és az egész földkerekségen én akarok uralkodni.

Elszontyolodott a halász, de azért elment.

Szólította az aranyhalat, és várta, mikor bukkan fel. Amikor a halacska megtudta, mit akar a telhetetlen asszony, csak ennyit fűzött hozzá:

– Menj vissza, és éljetek ismét a régi, nyomorúságos viskótokban!

Ha azt hiszi a feleséged, hogy munka nélkül élhet, nem érdemel jobbat.

Értette a halász, hogy miért mondta ezt az aranyhal. A maga módján örült is ennek.

Hazament, és ott találta a feleségét a kunyhóban, épp sütött-főzött. Abban laktak azontúl szegénységben, amíg meg nem haltak.