A HÁROM KISMALAC

Hossza: 6:22 perc

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren innen, a nagy tölgyes erdő közepén élt egy malaccsalád. A malacpapának és a malacmamának volt három kicsi malaca. A legkisebbet úgy hívták, hogy Nyafi, a középsőnek Pufi, a legidősebbnek Röfi volt a neve. Amikor már nagyobbacskák lettek, így szólt hozzájuk a kocamama:

– Kicsinyeim! Már elég nagyok vagytok. Itt az ideje, hogy a saját csülkeitekre álljatok. Menjetek, próbáljatok szerencsét! Útravalóul adok egy jó tanácsot: soha ne engedjétek be a gonosz farkast a házatokba!

A három kismalac érzékeny búcsút vett a szüleitől, és elindult világgá. Átcsörtetettek egy tölgyerdőn, átgázoltak egy kukoricamezőn, majd egy újabb erdőhöz értek. Az erdőszélen azonban háromfelé ágazott az út. Nyafi ment balra, Pufi jobbra, Röfi pedig a középső ösvényen. Nyafi rövid idő múlva találkozott egy emberrel, aki szalmát árult.

– Kismalac, vegyél tőlem szalmát! Olcsón adom – kínálta a portékáját a kereskedő. Nyafi kapott az alkalmon, és vásárolt több bála szalmát. Ebből egy barátságos kulipintyót épített magának a közeli tisztáson. Szépen berendezte, és beköltözött.

Pufi egy másik kereskedővel futott össze, aki gerendákat és többfajta faanyagot árult. Vásárolt tőle mindent, amire szüksége volt. Faházat épített, és azután abban éldegélt.

Röfinek hosszabb utat kellett megtennie. Szembejött vele egy atyafi, aki téglát meg efféléket árult. Röfi kellő mennyiségű téglát vásárolt, és épített egy gyönyörű kőházat. így telepedtek le a kismalacok, ki-ki a saját házában. Telt-múlt az idő, beköszöntött a tél, az idő hidegre fordult.

Az éhes farkas leköltözött a hegyekből az erdőbe. Élelem után járkált. Így bukkant rá Nyafi szalmaházára.

– Kedves kismalac, engedj be, úgy fázom! – kopogott be Nyafihoz.

„Soha ne engedjétek be a gonosz farkast a házatokba!” – emlékezett a mamája intésére a kismalac, ezért így válaszolt:

– Eszem ágában sincs!

– Akkor elfújom a házadat! – fenyegetőzött a farkas.

Nagy levegőt vett, és ráfújt a szalmaházikóra. Olyan erővel fújta, hogy összedőlt. Nyafi alig tudott kimenekülni a szalmakötegek alól. Amikor kikecmergett, elfutott Pufi háza felé. A farkas a nyomában lihegett. Pufi azonnal beengedte az öccsét, amikor odaért. Az ajtót kulcsra zárta, sőt még a reteszt is rátolta. Az ordas ide is bezörgetett:

– Malacok, nyissatok ajtót!

– Hogyisne, tűnj el innét, ordas farkas!

– Akkor elfújom a házatokat! – üvöltötte.

Azzal nagy levegőt vett, és ráfújt a házra. Hanem a fához jóval erősebb volt, mint a szalmából épült. Nem bírta elfújni.

– Ha-ha-ha! Hi-hi-hi! – kacagtak a malacok. Ettől a farkas iszonyú mérges lett.

– Most feldöntöm a házatokat! – ordította magából kikelve.

Hátrált néhány métert, majd nekiszaladt a háznak. Recsegtek-ropogtak a gerendák, majd a szögek és a kapcsok engedtek, és a ház összerogyott. A farkas vicsorogva kereste a két malacot a romok között. Addigra azonban Nyafi és Pufi már messze jártak. Lélekszakadva rohantak Röfi kőháza felé. A farkas végig a sarkukban volt. Röfi beeresztette testvéreit, akik végre biztonságban voltak, és kifújhatták magukat.

– Engedjetek be -kiabálta toporzékolva -, mert különben elfújom a hazátokat!

– Nem félünk tőled, hordd el magad innét! – visította a bátor Röfi. A farkas ráfújt a házra, de az meg sem rezdült.

– Bruha-ha-ha! – hallatszott a malackák gúnyos kórusa.

A felbőszült ordas tajtékozva rohant a háznak, hogy szétrombolja. Döngött a ház, de nem a fal, hanem a farkas feje tört be. Akkor kieszelte, hogy a kéményen keresztül mászik be a házba, ám Röfi észrevette, miben mesterkedik. Szólt a testvéreinek:

– Nyafi, gyorsan gyújts be a tűzhelybe! Pufi, tégy fel egy kondér vizet a tűzre!

Hamarosan lobogott a víz a tűzhelyen. A farkas meg elszántan mászott felfelé a kémény oldalán. Amikor felért a tetejéig, akkor zsupsz! beleugrott a kürtőbe. A következő pillanatban beletoccsant a forró vízbe.

– Aaaaauuuuu! – vonyított fel. Kiugrott a fazékból, kiszaladt az ajtón, amit Röfi illedelmesen kinyitott előtte. Ordítva hempergett a hóban, hogy izzó bőrét lehűtse. Amikor lehűlt, meglátta, hogy leforrázódott a szőre, és teljesen kopasz lett. Fogait csikorgatva vánszorgott haza. A hegyek között rábeszélte a többi farkast, hogy kövessék, és segítsenek neki bosszút állni a malacokon.

Ezalatt Röfinek egy távoli répaföldön akadt dolga. Éppen a gyökereket ásta ki, amikor észrevette a közeledő farkashordát. Nosza, felmászott egy magas fára. A farkasok körbevették. Elkezdtek egymás hátára állni, hogy elérjék a fa tetején ülő Röfit. A kopasz farkas legalul maradt, mert tartott Röfitól. Már csak egy kevés hiányzott ahhoz, hogy elérjék a fa tetején kuporgó malacot, amikor az felkiáltott:

– Forró vizet a kopaszra! A kopasz úgy megijedt, hogy kiugrott a többiek alól, és még azzal a lendülettel eliramodott a hegyekbe. Nem is látták a környéken attól fogva. A többi farkas meg mind lepottyant. Ki kezét, ki lábát, ki meg orrát törte. Egymást támogatva visszatántorogtak a hegyek közé, a barlangjaikba. Nem is merészkedtek többé a malacok közelébe sem!

Ha a farkasok visszajöttek volna, az én mesém is tovább tartott volna.